Fiatalok szemével Mórahalom

1953

A templomot, az iskolát, a városházát és a parkokat fotózták, azaz a város hangulatát örökítették meg a mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola fotószakkörének diákjai.

A 8. c osztályos Volford Tibor hatodikos korában kezdett el fotózni. A Móra Ferenc Általános Iskola fotószakkörének diákjai az őszi szünet előtt kapták a feladatot, örökítsék meg a homokháti város hangulatát. – Csináltam 100 képet, amiből tetszett 20 – mondta Tibor.

mediasok

A médiaszakkörös diákok – 12 ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadikos diák – a fotózás mellett hírt szerkesztenek, rádió- és tévéműsort készítenek.

Hétfőnként az aktuális témákat dolgozzák föl Madarászné Weinrauch Ivett segítségével, kedden pedig a fotósok találkoznak Balogh Zoltán vezetésével. Ekkor közösen elemzik az elkészült képeket – írja a delmagyar.hu.

Tibort a parkban a lugasnak helyet adó oszlopok szabályossága fogta meg. – Én a színeket látom meg, azokból próbálom kihozni a legtöbbet, nem a formákból – csatlakozott a beszélgetéshez a szintén nyolcadik osztályos Rauch Violetta. Szeptemberben kezdett fényképezni, kedvenc témája a portré.

Tibor és Violetta is szeretnének fotózással foglalkozni a jövőben, mindkettőjüket a mozgalmasabb fotóriporteri munka érdekli. A mórahalmi fotószakkörben kezdte munkásságát Németh Norbert, az N2photo tulajdonosa, aki több mint 10 éve foglalkozik fotó- és videofelvétel-készítéssel.

– Az a probléma, hogy a fotózáshoz legalább hatodik osztályosnak kell lenniük a gyerekeknek, de mire eredményt érnek el, elballagnak. Van viszont olyan tanulónk, Rózsa Sára, aki középiskolásként is visszajár hozzánk – magyarázta Kazi Mária, az intézmény vezetője.

A diákok fotóiból az iskola aulájában minden tanév végén kiállítás nyílik.