Felszentelték a mórahalmi Kolo Szerb Kulturális Központ kápolnáját

1339

Április 30-án átadták a mórahalmi Kolo Szerb Kulturális Központ „Életadó Forrás” nevet viselő kápolnáját.  Az helyiséget Svetomir Miličići, szegedi pravoszláv parókus szentelte fel, aki elmondta, hogy a térségben egyedülálló ez a kis épület, hiszen Szeged és környékén ez az egyetlen ilyen típusú pravoszláv kápolna.

– Nagy jelentősége van ennek a napnak, amikor is egy kápolnát szentelünk fel itt, Mórahalmon. Nem csak a szerb közösségnek, hanem az itt élő más népeknek is meghatározó ez. Az pedig különösen fontos hogy pont az ortodox húsvéti ünnepek alkalmával tudjuk felavatni – mondta a parókus, valamint hozzátette, hogy mindazok, akik eljönnek Mórahalomra, már nemcsak testileg, hanem lelkileg is gyógyulhatnak. A kápolna neve, az „Életadó Forrás” is ezt szeretné tükrözni.

Duka Félix, az Egy-Másért Ifjúsági és Közösségfejlesztő Egyesület elnöke, egyben a Kolo Központ beruházója reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a hívek – felekezettől  függetlenül – betértnek majd a kápolnába.

– Amikor a Kolót terveztük, és megálmodtuk, hogy a szerb kultúrának egy otthont teremtünk, akkor ebből a kultúrából nem lehetett kihagynunk a pravoszláv egyházat sem. A vallás összehozza az embereket, s azok a nyitott emberek, akik kíváncsiak a másik hitére, itt betekintést nyerhetnek ebbe. Pont ezért gondoltuk, hogy a Kolo egy piciny szegletében – egy kápolnát nyitva – helyet teremtünk ennek az élménynek – mondta Duka Félix.

Az avatáson részt vett Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere és Horváth Tímea Szabadka alpolgármestere.

A rendezvényt a magyarkanizsai Potiski Tamburaši zenekar muzsikája tette színesebbé.