Az önkormányzati fejlesztések a koronavírus ellenére sem kerültek „karanténba”, azok továbbra is folytatódnak Üllésen. A pályázatok benyújtása a különböző témakörökben folyamatosan zajlik, közülük már többet is beadtak, illetve várják a bírálati eredményeket.

Az év elején indult el a temető meglévő részének felújítása és bővítése. A beruházás hazai forrásból valósul meg.  A projekt része a temető teljes rekonstrukciója – a ravatalozó épületének felújítása, a temetőkert vízrendezése és a villanyhálózatának fejlesztése, kertépítés és sétányok kialakítása.

A pályázat másik része a belterületi kerékpárút felújítása a Szabadság tértől a Huszár utcáig a Dorozsmai út mentén. A beruházás befejezését nyár végére tervezik.

Nemrégiben indult el az Iparterület kialakítása című nyertes projekt is, amely 150 millió forint uniós támogatásból valósul meg. A beruházás első ütemének megvalósításával mintegy 2,5 hektáron 6 db közművesített ipartelket kívánnak kialakítani. Az építés keretében: az iparterület elérhetőségét és belső közlekedését kiszolgáló útépítés, szennyvízhálózat, vízhálózat, csapadékvíz elvezetése és közvilágítás kiépítése történik meg.

A Magyar Falu Program keretében meghirdetett „Eszközfejlesztés belterületi közterület karbantartására” című kiírásra benyújtott pályázat szerint munkagépek beszerzését valósították meg 15 millió forint támogatás segítségével a nagyközségben. Beszereztek egy Belarus MTZ traktort kiegészítő raklapvillával, rézsűmulcsozóval, pótkocsival és vonólappal.

Ugyancsak a Magyar Falu Program “Falu- és tanyagondnoki szolgálat támogatás” tárgyú kiírás keretein belül egy Mercedes Vito Tourer, 8 személyes gépjármű beszerzésére nyert az önkormányzat 15 millió forint összeget. A gépjármű megvásárlása folyamatban van.