Ezeken a helyeken alakítják ki az E-töltőoszlopokat Mórahalmon

735

Elektromos autó-­töltőállomásokat telepítenek Mórahalmon két helyszínen. Stampf Mariann-nal, a Móra-Tourist Nonprofit Kft. vezetőjével az egyiknél, a Szövetkezeti utca végén, a nap­elemmel fedett parkolók alatt beszélgettünk, ahol már javában zajlik a munka. A másik töltőállomást a Röszkei úton, a Bivaly Bowling épületével szemben alakítják ki.

 

A 40 kW-nál nagyobb kapacitású töltőket a hazai termi­nológiában villámtöltőnek ne­­vezzük. Ezek jellemzően egyenáramú töltők, de akad köztük váltóáramú is. Mórahalmon ezt úgy oldják meg, hogy a töltőállomások, ahová két-két autó tud beállni, egyik oldala egyenáramú, a másik pedig váltóáramú töltő lesz. Stampf Mariann elmondta, mindkét oszlop a központhoz közel található, ami a turizmus szempontjából nagyon előnyös, hiszem amíg valaki például a fürdő szolgáltatásait élvezi, feltöltheti elektromos au­­tójának akkumulátorát.

A töltőoszlopokat román–ma­­gyar pályázati pénzből építik, 244 ezer euróból, azaz 86 millió 600 ezer forintból. Az összegből elektromos meghajtású buszt is beszereznek, ezzel a partnertelepülésről, Zsombolyáról elektromos busszal érkezőket szállítják majd Mórahalmon. A jármű városnéző buszként működik majd. Mint Mariann kiemelte, ez a környezettudatos turizmus egyik fontos eleme.

A járásban egyébként nem ez az első e-töltő, Bordányban a Homokhátságon elsőként telepítettek ilyen berendezést.

Forrás: delmagyar.hu