Egyeztetést tartott Mórahalmon az Országos Polgárőr Szövetség Határvédelmi Tagozata

791

Az Országos Polgárőr Szövetség Határvédelmi-, valamint a Lovas és Kutyás Tagozata fórumot tartott október 2-án Mórahalmon, amelynek fő témája a külterületi program végrehajtásának eredményei voltak.

Nógrádi Zoltán polgármester röviden összefoglalta az újra felerősödő migrációs nyomás hatásait, tapasztalatait. Beszédében külön kitért arra, hogy a polgárőrség milyen jelentős feladatot vállal hazánk határainak védelmében.

Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke elmondta, hogy 2020 a külterületek biztonságának az éve. Jelenleg az illegális migráció elleni fellépés, illetve a külterületek biztonsága a polgárőrség két jelentős feladata. A külterületi programban nagy szükség van a mezőőri és polgárőri szolgálatok összehangolására, de ugyanígy kell eljárni más területeken is a társszervezetekkel. A fűtési időszak kapcsán kiemelt figyelem hárul a falopásokra, a természetkárosításokra is. Nincs tolerancia a törvényszegőkkel szemben! – hangsúlyozta az elnök.

Csorba Sándor, az Országos Polgárőr Szövetség Határvédelmi Tagozatának elnöke elmondta, számos fontos feladatot kell ellátnia a tagozatnak. Ez a munka szorosan összefonódik a Lovas és Kutyás Tagozat tevékenységével. A határ mentén dolgozó polgárőrök kiemelt feladata a külterületek védelme.

Folyamatosan nő a taglétszám, jelenleg 95 egyesület 2500 fővel van jelen a határvédelemben. Jelentős fókuszt kapott a mélységi határvédelem, amely folyamathoz számos Bács és Csongrád megyei polgárőr szervezet csatlakozott az elmúlt időszakban. A tagozat szorosan együttműködik a megyei szövetségekkel a vírushelyzet kezelésével kapcsolatban.

Csongrád-Csanád megyében megerősített határvédelmi szolgálatot láttak el a polgárőrök, amelyben részt vettek a határ menti egyesületek és a Lovas és Kutyás Tagozat is becsatlakozott. Lovasok a határ mentén összesen 48 polgárőr részvételével október 2-án kezdődött meg az átfogó határvédelmi ellenőrzés.

A rendőrséggel szorosan együttműködve hét egyesület Domaszék, Röszke, Mihálytelek, Szeged belváros, Mórahalom, Tiszaföldvár és Jászjákóhalma vette fel a szolgálatot. Az akció irányítója Sárközi László, a Mórahalmi Önvédelmi Egylet (Polgárőrség) vezetője volt.

 A lovasok elsősorban a határ menti területeket fésülték át két csoportban. A többi csapat az előre leegyeztetett helyszíneken megfelelő létszámban volt jelen. Itt voltak bel- és külterületi részek, valamint a határzár mentén adtak szolgálatot – összegezte a vezető.

Sárközi László kifejtette, már a szolgálat elején voltak gyanús jelek – eldobált ruházat – amely arra engedett következtetni, hogy migránsok vannak az érintett területen. Azonban a felderítésükre egészen hajnali fél háromig várni kellett, amikor is a rendőrségnek gyanús személyeket jelentettek Szeged külterületéről. Sárközi László elnök elmondta, hogy az akció eredményes volt, hiszen öt szír állampolgárt sikerült feltartóztatni.

Forrás: opsz.hu