Családi pikniket rendezett a domaszéki önkormányzat

317
Sok színes, vidám és szórakoztató programmal várták a családokat a helyi sportcsarnokban a hétvégén. A rendezvény fő műsoreleme a babaköszöntő volt, idén a szokásokkal ellentétben nemcsak a tavaly, hanem a pandémia miatt a köszöntésből kimaradt elmúlt három évben született kisgyermekek szüleit is meglepte az önkormányzat egy-egy jelképes ajándékkal. Sziráki Krisztián polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy Domaszék közössége szépen fejlődik és gyarapodik.
„A gyermekvállalás egy nagy döntés, de sokkal nagyobb feladat az, hogy a gyermeknevelés hogyan valósul meg a családok életében. A felelősség és a rengeteg fáradozás mellett édes teher ez egy szülőnek, ahogy a településnek is. Ha sok gyermek születik, akkor annak a közösségnek van jövője. És ahogy a szülőknek, úgy Domaszéknek is feladata és felelőssége van a gyermekek iránt.”
A rendezvényen megjelent kisgyermekes családokat virággal és egy 10 ezer forintos támogatással ajándékozták meg, amelyet a szülők a Magyar Államkincstárnál, a gyermekük nevére megnyitott start számlára kaphatnak meg az önkormányzattól.
(fotók: Domaszéki HírTér)