Próbaüzemmód a kisátkelőkön – Hétfőtől este 10-ig lesz nyitva az ásotthalmi és a Röszke 2 határátkelőhely
A nyári szabadságok idején megnövekvő forgalom az idén is sok fejfájást okoz azoknak, akik Szerbiába szeretnének belépni Magyarországról, vagy dél felé utaznak valamelyik tengerpart felé. Némileg javíthat a helyzeten és a tumultusokon, hogy kísérleti jelleggel július 22-től egyhetes időtartammal meghosszabbítják három Szabadkához közeli kishatárforgalmi...
Keddi műsorunk a közmeghallgatás élő közvetítése után kezdődik!
Kedves Nézőink! Mai műsorunk 18 órakor a mórahalmi közmeghallgatás élő közvetítésével kezdődik. Ezt követően láthatják megszokott adásunkat híreinkkel, majd Hírháttér műsorunkkal. Szerdától a műsorrend a szokásos módon alakul. Megértésüket köszönjük!
Hamarosan tavaszi színekben pompázik a zsombói főtér
A polgármesteri hivatal és a közösségi ház munkatársai és vezetői ugyanis virágokat ültettek a település központjában, hogy idén is olyan szép legyen a tér, ahogy azt a helyiek már korábban megszokhatták.
„Élet a tanyán” – A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság fotópályázatot hirdet
Fiatalok figyelem!
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya fotópályázatot hirdet „Élet a tanyán” címmel.
A pályázatra 10-18 éves, általános vagy középiskolás diákok alkotásait várjuk. A pályamunkák tükrözzék a külterületi életet, annak pozitív vagy negatív oldalát. (Pl.: mezőgazdaság, vagyon- illetve személyvédelmi eszközök, infrastruktúra, közlekedési nehézségek, belvíz, termelőeszköz, tanyai élet...
Már éles a jégkármérséklő rendszer
Május elsejétől működik az országos jégkármérséklő rendszer, ami a termelőknek nem jelent többletkötelezettséget, mivel a gazdák befizetésein alapuló agrárkárenyhítési alapból finanszírozzák - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) főigazgatója.
Darabos Tamás hangsúlyozta, az alkalmazott ezüst-jodid a természetben is megtalálható, elenyésző mennyiséget használnak, és nincsen ismert...
Megújul a zsombói Királyszéki Iskola
Felújítja a Királyszéki iskolát is Zsombó önkormányzata. A Tanyafejlesztési Program keretében a külterületi iskola udvarának közösségi funkciókkal való ellátását, felújítását végzik el áprilisig. A 8 millió Forintos beruházás során kerti grillezőt, térburkolatot, labdarúgó pályát és kültéri vizesblokkot alakítanak ki, továbbá beszereznek a helyben megtartani...
Madárinfluenza megfigyelési körzet a Homokháti településeken
A Csongrád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya a következő településekre az alábbi módon MADÁRINFLUENZA megfigyelési körzetet rendelt el:
Pusztamérges, Ruzsa, Üllés, Zákányszék, Zsombó teljes közigazgatási bel- és külterületére;
Domaszék, Öttömös közigazgatási belterületére és az 55-ös másodrendű főúttól északra lévő külterületére;
Ásotthalom, Mórahalom...
Közös munkával felújították a zsombói buszmegállókat
Gyuris Zsolt polgármestertől megtudtuk, hogy ismét megújultak a zsombói buszmegállók. A várók karbantartását kezdetben az Összefogás Zsombóért Egyesület és az önkormányzat végezte, de azóta már mások is bekapcsolódtak ebbe a közösségi munkába. Így valósulhatott meg az, hogy 40-50 fő, 4-5 órás éves munkájával, hosszú...
Rendkívüli képviselő-testületi ülést tartottak Zsombón
Zsombón június 3-án a járványveszély okozta hosszú kényszerszünet után a képviselő-testület rendkívüli ülést tartott. Gyuris Zsolt polgármester beszámolt a veszélyhelyzetben hozott döntéseiről, amelyek nem tűrtek halasztást, és amelyeket törvényi felhatalmazással hozott meg. A tájékoztatás után pedig a település fejlesztésének érdekében beadni kívánt pályázatok kerültek...
Módosul a kormányhivatal és bizonyos kamarai intézmények ügyfélfogadása
Az operatív törzs arra kéri a kormányablakok, okmányirodák ügyfeleit, hogy lehetőség szerint időpontfoglalással menjenek ügyet intézni, e nélkül csak rendkívül indokolt esetben keressék fel személyesen a kormányablakokat. A kormányablakok hétfőn nyitják meg az új foglalható időpontokat, ezzel párhuzamosan kevesebb olyan ügyfelet tudnak majd fogadni,...