„Minden, ami Csongrád megye – Minden, ami Homokhátság”
Augusztus 20-án, Ópusztaszeren tartotta ünnepi közgyűlését a Csongrád megyei Önkormányzat. A Közgyűlés elnöke, Kakas Béla az ünnep alkalmából elismeréseket adott át a megyében kiemelkedő és példaértékű munkát végző polgároknak és közösségeknek, amelyekből a Homokhátságra 5 is került. A Csongrád Megye Közoktatásáért Díjat Sádtné Papp...
„Az Év Tanyája” pályázat – Idén négy kategóriában lehet jelentkezni
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) - a tavalyi népszerű felhívás után - idén második alkalommal hirdetett pályázatot „Az Év Tanyája” díj elnyerésére. A felhívásra ezúttal négy kategóriában lehet jelentkezni. Célunk, hogy lehetőségeinkhez mérten mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a tanyán való lét- és gazdálkodási formát még vonzóbbá...
Nagy B. Ferenc Kolbász- és Hurkatöltő Verseny
November 4-én nem csak Ásotthalmon vár rossz sors a sertésekre, hanem Zsombón is, ekkor rendezik ugyanis a Nagy B. Ferenc Kolbász- és Hurkatöltő Versenyt. A hagyományoknak megfelelően idén is keresik Zsombó Kolbászát, mely meghatározott receptúra alapján készíthető, emellett pedig az év kolbászát és hurkáját...
Nyílt napot tartottak a Zsombói Bóbita Bölcsődében – Egész áprilisban tart a beiratkozás (VIDEO)
https://www.youtube.com/watch?v=LmSZE1b3Ekg&feature=youtu.be
Országszerte nyílt napokat tartanak az oktatási-nevelési intézményekben, hiszen áprilisban zajlik a beiratkozás. Stábunk a Zsombói Bóbita Bölcsődét látogatta meg, ahol két napon keresztül várták a családokat, hogy betekinthessenek az intézmény mindennapjaiba. Megismerkedtünk a bölcsőde nevelési elveivel, felszereltségével és még a környékben egyedülálló sószobába is...
A mórahalmi önkormányzat a helyi cégek vezetőit is homokhátivá tenné
Vállalkozói fórumot és digitális információs napot tartott a megyei iparkamara Mórahalmon. Beszámoltak a mórahalmi gazdaság elmúlt évéről, szót ejtettek a fejlesztési tervekről, a pályázatokról, a határokon átnyúló együttműködési lehetőségekről.
Forrás: www.szegedma.hu
Tavaly augusztusban alakult újjá a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Mórahalom Térségi Szervezete Fehér Éva...
A legfontosabb tudnivalók a kéményseprésről
A hideg időjárás beköszöntével figyelmet kell fordítanunk a fűtési berendezésekre.
A Szegedi Kéményseprőipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. végzi a kémények ellenőrzését és a kéményseprést. A lakossági sormunka nincs összefüggésben a fűtési időszakkal. A kéményseprők ütemterv alapján érintik az egyes települések utcáit. Ez gázüzemű és zárt...
Felhívás kanyarójárvány megelőzésére – VIDEO
https://www.youtube.com/watch?v=at2e3p5Bjj4&feature=em-uploademail
Kanyarójárvány megelőzése érdekében kérünk mindenkit, hogy amennyiben magán vagy ismerősén, az alábbi tüneteket észleli: nátha, orrfolyás, láz, hidegrázás, kötőhártya-gyulladás, ARCON, FEJEN, TÖRZSÖN PIROS KIÜTÉSEK, akkor először TELEFONON egyeztessen időpontot háziorvosával!
Mórahalmon az alábbi elérhetőségeken:
Felnőtt háziorvosok: 62- 281-260
Gyermekorvos: 62-281-031
A kanyaróvírus jelenlegi elterjedtsége még nem jelent járványt, de szükséges a...
Keddi műsorunk a közmeghallgatás élő közvetítése után kezdődik!
Kedves Nézőink! Mai műsorunk 18 órakor a mórahalmi közmeghallgatás élő közvetítésével kezdődik. Ezt követően láthatják megszokott adásunkat híreinkkel, majd Hírháttér műsorunkkal. Szerdától a műsorrend a szokásos módon alakul. Megértésüket köszönjük!
Szikrapróbára hívnak Mórahalmon
Mórahalom Város Önkormányzata és Mórahalom Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete idén is megszervezi a hagyományos mezőgazdasági gépszemlét, szikrapróbát a vásártéren. Június 19-én 19 órától 20 óráig tűzoltó készülékek felülvizsgálatára, szemlézésére, új készülékek beszerzésére van lehetőség. A gépjárművek szemlézése, a szikrapróba végrehajtása 20 órától kezdődik. A...
Vesd bele magad! – Ingyenes vetőmagok a gyermekeknek
A két év szünet után újrainduló Vesd bele magad! Programot 2011-ben indította el a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA. Fővédnöke: Dr. Nagy István agrárminiszter.
A program részeként kisiskolás gyerekek, lehetőség szerint alsó tagozatosok és családjaik kapnak ingyenes vetőmagokat, hogy azt otthon, a saját konyhakertben...