Zákányszéki hittanosok vendégeskedtek Mórahalmon
A mórahalmi Szent László Katolikus Általános Iskola, illetve a helyi templom adott otthont a körzeti hittanos diákok találkozójának, amelyre Zákányszékről is érkeztek fiatalok. A jó hangulatú délután folyamán megismerhették Szent Márton életét, de volt játék, közös uzsonnázás és kézműves foglalkozás is. Végül Szentmisével zárták...
Román és magyar katasztrófavédelmi szakemberek találkoztak Mórahalmon
Kétnapos rendezvényen találkoztak a román-magyar határon átnyúló, a vészhelyzetek kockázatkezelésének növelésével, kockázatmegelőzéssel és a katasztrófakezelés javításával foglalkozó projekt szakemberei a mórahalmi Kolo Kulturális Központban. A 2019. májusától 2023. november 30-ig tartó együttműködés során eszközbeszerzésekre, előadásokra, workshopokra, gyakorlati bemutatókra volt lehetősége a két ország katasztrófavédelemmel...
Gyerekeknek játszottak a szegedi szimfonikusok Mórahalmon
A Szegedi Szimfonikus Zenekar tagjaiból alakult kamaraegyüttes a Lázár Ervin Program keretében adott koncertet Mórahalmon. Bemutatták a helyi általános iskolásoknak a komolyzene vidám oldalát. A koncert egyszerre volt szórakoztató és oktató jellegű, a gyerekek pedig akár egy gyorstalpaló karmesterképzésen is részt vehettek.
Harangjátékkal gazdagodik Mórahalom városa
Már szerelik a Városházán a harangjátékot, amelynek muzsikáját először az első adventi gyertyagyújtáskor hallhatjuk.
A hulladékgazdálkodást fejlesztik Mórahalmon és a térségben
Sajtónyilvános fórumon mutatták be "A hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése a Mórahalmi és Kisteleki járásban, illetve Domaszék és Kistelek településeken, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre” elnevezésű, több, mint 4 milliárd forint összköltségvetésű projekt aktuális szakaszát Mórahalmon. Nógrádi Zoltán polgármester - aki egyben...
Megtisztítják Mórahalom környezetét az embercsempészek hátrahagyott autóitól
Tegnap roncsautókkal körülvett, mórahalmi helyszínen tartott sajtótájékoztatót Nógrádi Zoltán polgármester, Mihálffy Béla országgyűlési képviselő és Salgó László, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal főispánja. Megszületett és életbe lépett ugyanis a kormányrendelet a déli határnál található, embercsempészek által hátrahagyott járművekkel kapcsolatos intézkedésekről. A rendelet felhatalmazást ad arra,...
Hivatalosan is átadták az új mórahalmi kollégiumot
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtökön a mórahalmi Szilágyi Mihály Kollégiumot, amelynek megépítésével a város történelmének egyik legnagyobb kormányzati beruházása fejeződött be. A 150 fő elhelyezését biztosító, három szintes intézménybe a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola tanulói nyerhettek felvételt. A kollégium létrejöttét...
Külföldi és hazai újságírók vendégeskednek Mórahalmon
Két napos programra hívta Mórahalomra a turizmussal, kultúrával foglalkozó médiaszakembereket a Móra-Tourist Nonprofit Kft. A vendégek ma délelőtt fogadáson vehettek részt a Kolo Kulturális Központban, ahol Nógrádi Zoltán polgármester köszöntötte őket. Elmondta, örömmel tölti el, hogy szerbiai, romániai és hazánkból érkezett újságírók is érdeklődnek...
Megérkeztek az informatikai eszközök a mórahalmi kollégiumba
A közel 20 millió forint értékben beszerzett új számítástechnikai eszközöket a diákok Marton-Sáringer Tibor kollégiumigazgató és Angyalné Kovács Anikó iskolaigazgató segítségével csomagolták ki. Többek között negyvenhat asztali gép, harminchat laptop, egy hatalmas érintőképernyős interaktív tábla, egy médiarendszer, keverőpult és mikrofonok érkeztek az intézménybe. Ezeket...
A népfőiskolák működését mutatták be a mórahalmi Babos Kocka első rendezvényén
A mórahalmi Kapocs Népfőiskola és a Lakiteleki Népfőiskola együttműködésében 40 jakabszállási vendéget fogadtak a Babos Kockában pénteken. A szervezők bemutatták a látogatóknak a népfőiskolák működését, megismertették őket Mórahalom kulturális életével, végül ellátogattak az Ezer Év Parkjába is. Ez volt a Kapocs Népfőiskola - tantermet...

















