Ökumenikus istentisztelet Mórahalmon
Január 21-én, szombaton 17 órára várjuk a keresztény testvéreket templomunkba, majd az istentisztelet után a plébániára egy agapéra.
A közös imát vezeti, illetve részt vesz rajta:
Czirokné Botár Éva református tiszteletes,
Czagány Gábor református egyetemi lelkész,
Sztupkai Mihály metodista lelkész és
házigazdaként Joó Balázs katolikus plébános.
Január 17-én adják át a Móradombi Sportcsarnokot – Exkluzív felvételek
2016. a sportfejlesztések éve volt Mórahalmon – nyilatkozott Nógrádi Zoltán polgármester. Az ehhez fűződő legfontosabb beruházás idén januárban ér a végéhez. A Móradombi Sportcsarnok alapkövét tavaly májusban tették le ünnepélyes keretek között. Az építkezés jó ütemben haladt, hiszen 7 hónap alatt elkészült a sportkomplexum...
Otthon Mórahalmon! – Népszerű az otthonteremtési kedvezmény
Több tízezer család vette már igénybe a Családi Otthonteremtési Kedvezményt. Sokan érdeklődnek Mórahalmon is az összközművesített önkormányzati telkek iránt, az igénylők a Kissori út, az Erzsébet királyné útja és a Vállalkozók útja között kialakított telkek közül választhatnak. Itt gyakorlatilag egy teljesen új városrész épül....
Álláslehetőségek Mórahalmon
Álláslehetőség
Munkakör: irodai adminisztrátor, pályázati referens
Munkaidő: napi 8 órás munkavégzés
Munkavégzés helye: Mórahalom, Röszkei út 1.
Főbb feladatok:
Önkormányzati tulajdonú Kft. működését segítő háttérfeladatok elvégzése (pl.: pénztár vezetése, számlák megírása, könyvelői anyagok előkészítése, szerződések előkészítése, kapcsolattartás, postázás).
Egyszerre több pályázat nyilvánossági és tájékoztatási tevékenységeinek koordinálása, dokumentációk és...
Kitüntetésekkel kezdte az új évet Mórahalom – Díszpolgári címet adtak át a hangversenyen
Mórahalom városa hagyományosan az új esztendő első napjait választja a településért sokat tevő emberek elismerésére. Az újévi hangverseny mindehhez méltó keretként szolgál, melyet 2017-ben január másodikán tartottak az Aranyszöm Rendezvényházban. A képviselő-testület ezúttal két díszoklevelet, és a legnagyobb városi kitüntetést: díszpolgári címet is adományozott.
Jól...
A szerelem mint orvos – vígjáték a Piarista Diákszínpad előadásában január 20-án Mórahalmon
2017. január 20. (péntek) 19 óra Moliére: A szerelem mint orvos vígjáték a Piarista Diákszínpad előadásában.
Ez a kedves komédia öt nap alatt készül el, sőt be is mutatták a francia királyi udvarban. Laza szerkezetű, egyszerű történetről van szó, mégis magán viseli Moliére zsenialitását: jó érzékkel tapint...
Húsz éves a mórahalmi Karitász csoport
Hálaadó szentmisével, családias hangulatú visszaemlékezésekkel és köszöntő műsorral ünnepelték meg az önkéntesek és a meghívott vendégek december 28-án, hogy a Katolikus Karitász mórahalmi csoportját húsz évvel ezelőtt alapították meg a városban.
Tanács István, a Karitász csoport vezetője köszöntőjében kiemelte, hogy akik a Karitász keretein belül...
Január 1-től változik a képviselői fogadóórák rendje Mórahalmon
Ezen túl havonta egyszer biztosítanak lehetőséget a lakosságnak, hogy személyesen konzultáljanak valamely képviselő-testületi taggal.
A megjelölt napokon 16 órától 18 óráig várják a képviselők a kérdéseket, észrevételeket a Városháza aulájában. A 2017. évre vonatkozó képviselői, alpolgármesteri fogadóórák rendjét a képújságunkon is folyamatosan nyomon követhetik.
2017. január...

















