„Baj esetén…” – A 112-es segélyhívószám használatáról tartottak biztonsági fórumot Mórahalmon
Február 19-én délután a mórahalmi városháza nagyterme adott otthont a helyi polgárőr egyesület által rendezett „Baj esetén…” elnevezésű komplex előadásnak. A résztvevőket a Katasztrófavédelem, a Mentők, a Rendőrség, valamint a Polgárőrség képviselői látták el hasznos információkkal. A segítségnyújtók képviselői a 112-es segélyhívószám fontosságáról, annak...
Madárvédelem a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskolában – A gyerekek megtudhatták, hogyan lehet hulladékból madáretetőt készíteni
A Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola már 2012 óta örökös ökoiskola címmel büszkélkedhet, hiszen az iskola különösen odafigyel a környezetvédelemre.
Február 19-én az iskolába látogatottak a szerbiai Zöldike Természetvédelmi Civil Szervezet aktivistái egy foglalkozás keretein belül, amin a 3-4. osztályos tanulók egy csoportja vett részt....
Mórahalom is részt vesz kiállítóként a belgrádi Nemzetközi Idegenforgalmi Vásáron
Csongrád megyei kiállítók köztük Mórahalom is várja a látogatókat a belgrádi Nemzetközi Idegenforgalmi Vásáron. Szerbia legnagyobb utazás kiállítását minden év februárjának végén rendezik meg a belgrádi vásár területén. Idén Csongrád megye is képviseli magát a turizmust és a turisztikai vonzerőket bemutató programon, amely több...
Díjugrató verseny a hétvégén a mórahalmi Futó- Dobó Lovasközpontban
Ismét díjugrató fedeles versenyt rendeznek február 22-én szombaton a Futó- Dobó Lovasközpontban. A versenyszámok 9-től 16 óráig kerülnek megrendezésre.
Várnak minden kedves érdeklődőt a rendezvényre. A belépés díjtalan.
Mórahalmon tartották az Országos Polgárőr Szövetség Határvédelmi Tagozatának évértékelő fórumát
Hagyományosan Mórahalom adott otthont az Országos Polgárőr Szövetség Határvédelmi Tagozatának, 2020. február 15-én megtartott, évértékelő fórumának, amely során a 2019-es esztendő eredményeit, eseményeit foglalták össze.
A rendezvényt Nógrádi Zoltán Mórahalom polgármestere nyitotta meg, aki köszöntőjében elismerte a polgárőrök áldozatos és önkéntes munkáját. Az OPSZ ötödik...
Szép magyar beszéd verseny Mórahalmon – Holtversennyel jutnak tovább a regionális fordulóra
A Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskolában rendezték meg február 12-én a Kazinczy-díj Alapítvány – Péchy Blanka emlékére kuratórium felkérésére, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott „Szép magyar beszéd” (vagy: szépkiejtési, másképpen: Kazinczy-verseny) kistérségi fordulóját.
A magyar közoktatás legrégebbi versenyformája az értő-értető, természetes hangvételű olvasásra épül....
20 éves a Mórahalmi Színtársulat
Idén ünnepli huszadik születésnapját a Mórahalmi Színtársulat, amit a település közösségi életének motorja, Magyar Istvánné, Rozi alapított. A jubileumra a társulat egykori tagjaival közösen szeretnének emlékezni.
Mint megírtuk, Magyar Istvánné, Rozi algyőiként lett a mórahalmi közösségi élet motorja: színtársulatot alapított, játszik, a helyi televízió indulásakor...
Átadás előtt áll a Móradombi uszoda (videó)
A Móradomb körúton eddig lelátókkal ellátott futballpályák, minden igényt kiszolgáló konditerem, kézilabda meccsekre és egyéb sportrendezvényekre alkalmas sportcsarnok, valamint strandfoci-pálya épült. Hamarosan pedig birtokba vehetik a sportolni vágyók az új uszodát is. Mi már a hivatalos megnyitó előtt bepillanthatunk a falak mögé.
Az országos bajnokság...
Népek és ízek forgataga a Mórahalmi Kapocs Népfőiskolában – Terítéken Olaszország
Új, érdekes utazásra hívja az érdeklődőket a Kapocs Népfőiskola február 22-én 18 órától. Az esemény helyszíne a Cacao Club. Az úti cél ezúttal Olaszország.
Dr. Kollár Andrea, docens, valamint Dr. Ezio Bernardelli egyetemi tanár közös úti élménybeszámolót tart olaszországi barangolásaikról. Ezt követően Zentai Péter 3...
Betegeknek szentelt misét tartottak Mórahalmon
Szent II. János Pál pápa 1992-ben vezette be a betegek világnapját, amelynek célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését”.
Február 11-én ezen alkalomból 18 órától tartották a Betegek szentmiséjét Orgovány Erika festőművész kezdeményezésére a Kistérségi Egészségügyi Központban...
















