A mórahalmi tájházban jártak a fejlesztőház gondozottjai
A Napsugár Fejlesztő Ház hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő fiatal ellátottjait hívja vendégségbe minden hónapban a Kapocs Népfőiskola. A szoros együttműködésben megszervezett programon ma ellátogattak a tájházba, ahol az ott kiállított tárgyi emlékekről meséltek nekik, majd kézműves foglalkozáson vettek részt a rendezvényházban. A szervezők...
A környezetvédelem fontosságára hívták fel a diákok figyelmét a domaszéki vadászok
A település önkormányzata facebook-oldalán számol be arról, hogy rendhagyó biológiai órán vehettek részt a Bálint Sándor Általános Iskola 7. osztályos diákjai. A tanulókat a helyi Földtulajdonosok Széchenyi Zsigmond Vadásztársasága látta vendégül a domaszéki vadászházban. A 25 főből álló gyerekcsapat betekintést nyerhetett a környéken vadon...
Összefogásból került új harangláb a röszkei Kalmár-kereszthez
Új haranglábat kapott Röszkén az úgynevezett Kalmár-keresztnél lévő harang. A mai kor elvárásainak megfelelő, stabil harangláb méltó a régi iskolánál lévő haranghoz, ezzel Röszke újabb felbecsülhetetlen értékű tárgyi emléke újul meg, s a jövő generációi számára is látható, használható marad.
A plébános, Dr. Liszkai Tamás...
1 % az Óvodák Kistérségi Egyesületének
Az Óvodák Kistérségi Egyesülete várja az 1 %-os felajánlásokat az adóbevallási időszakban. A befolyt összegből a térség összes óvodája részesül és különböző közösségi programok valósulhatnak meg.
"Kérem Önöket, hogy adójuk 1%-át az
Óvodák Kistérségi Egyesületének
szíveskedjenek felajánlani,
mert ezzel a helyi óvodásokat is támogatják.
Adószámunk: 18465693-1-06
Köszönettel:
Sádtné Papp Ibolya, az...
Magyarkanizsán mutatták be a mórahalmi értéktárat
Harmadik alkalommal mutatta be közösen a SZÉP-KÖR Közhasznú Egyesület és a Kapocs Népfőiskola Mórahalom Települési Értéktárát. Legutóbb, április 28-án a vajdasági Magyarkanizsán jártak, ahol a II. Közösségi Napok alkalmából vehettek részt a helyi értékek népszerűsítésében. Mivel a Tisza menti város is egyik - határon...
Óvodapedagógusokat képeznek Ásotthalmon
Öt képzésből álló továbbképzési sorozat kezdődött meg az ásotthalmi óvoda pedagógusai részére. A humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben című EFOP 3.9.2. kódszámú pályázati projekt keretében 1 750 ezer forintot költenek majd a képzésekre, melyben olyan szükséges témákban szerezhetnek ismereteket az óvónők, mint a tanulási,...
Szűrmustra az ásotthalmi Rózsa Sándor Fesztiválon
Új programelemmel bővül az ásotthalmi Rózsa Sándor Fesztivál, melyet idén július 13-tól 15-ig rendeznek. Ezúttal szűrmustrára várják a jelentkezőket. A díszes szűröket július 14-én, a Fesztivál második napján lehet majd megtekinteni és versenyeztetni. A szervezők a mustrára való jelentkezéseteket június 30-ig várják a közösségi...
Véglegessé vált a Patkó Lovas Színház 2019-es repertoárja
Jegyek már kaphatóak a Patkó Lovas és Szabadtéri Színház ötödik évadára, ahol visszatér a Kincsem musical, a Csárdáskirálynő, a Mágnás Miska és a Rózsa Sándorról szóló előadás, újdonságként pedig a Lúdas Matyi című népi zenés játékot és a Drakula című lovas színházi előadást tekinthetek...
Folytatódik az agrárcenzus – Szeptember 19. és november 22. között összeírók keresik fel a gazdákat
Folytatódik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mezőgazdasági összeírása, az Agrárcenzus 2020, amely során személyesen keresik fel a gazdákat az összeírók. A hazai mezőgazdasági termelés aktuális helyzetét felmérő, teljes körű, országos felvételből nyert adatok a következő évek döntéseit, forrásfelhasználását alapjaiban befolyásolják, ezért a pontos válaszadás...
Ünnepi traktoros felvonulással lepték meg a domaszékieket (Galéria)
Az idei évben, a szokásostól eltérő, változatos programokkal teszik színesebbé az adventi vasárnapokat Domaszéken. Az első vasárnap, november 28-án először gyúltak fel a feldíszített faluközpont, Köztársaság tér ünnepi fényei. Rákövetkező héten a Mikulás feldíszített oldalkocsis motorján látogatta körbe Domaszék utcáit, szintén fényfüzérekbe öltöztetett motoros...