A könyvtárra is felkerültek a napelemek Mórahalmon
Mórahalom városa hosszú évek óta elkötelezett a megújuló energiaforrások használata iránt, a napelemrendszerek pedig a létező leginkább környezetbarát energiaforrást jelentik. A település jó néhány épülete után most a könyvtár tetejére kerülnek fel a napelemek.
Hajtsunk együtt a mórahalmi óvodásért!
Mórahalom városvezetése kiemelt feladatának tartja a jótékonysági kezdeményezések támogatását. Ilyen fontos esemény lesz szombaton a Rotary Hajtás kerékpáros teljesítménytúra, amelynek bevételéből az agytörzsi daganattal diagnosztizált mórahalmi óvodás kislány gyógyulását és rehabilitációját segítik. Emellett a befolyt összegből neurofejlesztési pontok kialakítását is tervezik három homokhátsági településen,...
Több ládányi epret kaptak ajándékba a sándorfalvi óvodások
Nagy meglepetés érte szerda délután a sándorfalvi óvodásokat. Több ládányi eperrel sétált be hozzájuk Jámbor Zoltán. A vállalkozó apósának családja évtizedek óta eper termesztéssel foglalkozik, az ő támogatásával közel 40 kiló gyümölcsöt osztottak szét a gyerekek, valamint az Idősek Napközi Otthona lakói között. És...
Befejeződött a lovas oktatási tevékenység fejlesztésére irányuló projekt Mórahalmon
A Thermálgyűrű Turisztikai és Vendéglátó Kft vállalkozás támogatást nyert „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban” című pályázati felhívás keretében a „Vállalkozásfejlesztés a Thermálgyűrű Kft-nél” elnevezésű projektjére, amelynek nettó összköltsége 69,3 millió...
Három mórahalmi kitüntetett az augusztus 20-i díjazottak között
Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzata az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban tartotta ünnepi megemlékezését szombaton. A rendezvényen Farkas Sándor miniszterhelyettes és Gémes László, a vármegyei közgyűlés elnöke mondott beszédet, majd a kitüntetések átadása következett. Ivanovné Makovits Tünde Mórahalmi Járási Hivatalvezető helyettes a Csongrád-Csanád Vármegye Közigazgatásáért Díjat vehette...
Színes programokkal ünnepelték a Móra-napot a mórahalmi általános iskolában
A Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskolában névadójuk tiszteletére Móra-napot tartottak.
Műsorral idézték fel az író életét, műveit, majd koszorút helyeztek el az iskola főbejárata előtt található Móra-szobornál.
Az alsósok illusztrációkat készítették a műveihez, volt, aki „Móra-maratont” futott, mások foci házibajnokságon vettek részt.
A felsősök 4 állomáson keresztül...
Mórahalmi delegáció járt lengyel testvértelepülésünkön
A kis csapat a Közép-lengyelországi fürdővárosban, Uniejówban vendégeskedett, ahol többek között nemzetközi konferencián tartott prezentációt Kovács Ildikó, a Móra-Tourist Kft. TDM menedzsere. Az Elixír Hotel ügyvezetője, Berta Zsolt pedig egy triatlon versenybe nevezett be, ahol a javasolt távok közül a hosszabbat választotta, amit végül...
Lezajlott a 150 férőhelyes kollégium műszaki átadása Mórahalmon
A Szilágyi Mihály kollégium megépítésével Mórahalom város történelmének egyik legnagyobb kormányzati beruházása a végéhez közeledik. A 150 fő elhelyezését biztosító, három szintes intézménybe a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola tanulói nyerhetnek majd felvételt. Múlt hét végén képviselő-testületi bejárást tartottak a helyszínen Nógrádi...
Új összművészeti fesztivál születik Mórahalmon – a város hozta el a fődíjat az OTP pályázatán
Az OTP Bank a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével partnerségben kiírt pályázatán a helyi gazdaság élénkítését, vagy a fenntarthatóságot célzó fejlesztési tervek megvalósítását biztosító pályázatokat pontozásos rendszerben szakmai zsűri végezte el. Három Csongrád-Csanád vármegyei települést díjaztak, a „Fejlődő helyi gazdaság” kategóriában pedig Mórahalom hozta el...
Kutyaéletet mentettek a mórahalmi önkéntes tűzoltók
Tegnap este a lánglovagok ismét bebizonyították, hogy nekik minden élet számít. Egy víztározóba esett kutya miatt riasztották őket, és bár nem volt könnyű dolguk a sötétben a riadt tacskóval, sikeresen kimenekítették a bajba jutott négylábút. Köszönet érte!
(fotó: Mórahalom Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület)