Befejeződött a lovas oktatási tevékenység fejlesztésére irányuló projekt Mórahalmon

273

A Thermálgyűrű Turisztikai és Vendéglátó Kft vállalkozás támogatást nyert „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban” című pályázati felhívás keretében a „Vállalkozásfejlesztés a Thermálgyűrű Kft-nél” elnevezésű projektjére, amelynek nettó összköltsége 69,3 millió forint.

A projekt a Thermálgyűrű Turisztikai és Vendéglátó Kft. vállalkozás lovas oktatási tevékenységének fejlesztésére irányult, keretein belül eszközbeszerzés és ingatlan átalakítás valósult meg a Mórahalom külterület, Nyereg sor 4. és Nyereg sor 7. szám alatt. A fejlesztés eredményeként a megvalósítási helyszínek egyikén tetőteret hoztak létre, míg a másikon az épület véglezárása történt meg. Ezen kívül okos zárat  illetve kamerarendszert szereltek fel. A beszerzett két laptop az új szolgáltatások tárolására és értékesítésére, valamint a vállalatirányítási rendszer futtatására szolgál. A robotporszívó a tetőtérben lévő öltözők takarítását segíti, egy mosógép és egy szárítógép pedig biztosítja, hogy a lovaglás után az ügyfelek ki tudják mosni a ruháikat. Az italautomata és a kávégép is az ő igényeiket szolgálja ki. A fejlesztés során mindkét megvalósítási helyszínen napelemeket helyeztek el.

A projekt hozzájárult a vállalkozás növekedési potenciáljának javításához, gazdasági teljesítményének erősítéséhez azáltal, hogy technológiai fejlesztést valósít meg, ezzel is növelve a vállalkozás eszköz- és infrastrukturális ellátottságát. Ezek mind hozzájárulnak a hazai gazdaság hosszú távú fenntartható növekedésének biztosításához.