Mórahalmi fiú a legszebben beszélő diák
Domán Zaránd nyolcadikos mórahalmi fiatalember, a Móra Ferenc Általános Iskola tanulója. Sok mindennel foglalkozik, de ez még önmagában nem is lenne feltétlenül hírértékű. Az viszont már annál inkább, hogy a közelmúltban elnyerte a „Szép magyar beszéd” országos Kazinczy-verseny aranyérmét.
Vannak olyan helyzetek, amikor a riporter...
Túrabotokat faragtak az ásotthalmi erdészetis diákok
Másodszor rendeztek túrabotfaragó versenyt az ásotthalmi Bedő Albert erdészeti iskolában. Hét vándorbot készült el a felhívásra, volt, aki galagonyafával dolgozott, más akáccal, nyírfával. A faragások mintáinak témája is változatos, egyiken az erdészethez, a magyarsághoz köthető formák elevenednek meg, másikon a lovaglás, a vadászat motívumai...
Kakaókoncert a mórahalmi Aranyszömben
A Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola diákjai adták elő hangszeres és néptáncos produkciójukat a helyi nagycsoportos óvodásoknak, hogy ők azután jövendőbeli iskolásként kedvet kapjanak a zene-vagy tánctanuláshoz. Az iskolában tanító pedagógusok játékos formában meséltek a hangszerekről a kicsiknek, akik a koncert végére bizonyára el is...
JATE, vagyis József Attila utcai Találkozások és Elmélkedések Mórahalmon
Formabontó és egyben hagyományteremtő is az a program, amelyet szombaton rendeztek meg a város egy, a költőfejedelemről elnevezett utcájában. Az eseményen részt vett a környék apraja-nagyja. Megzenésített verseket énekeltek, az I. „Tiszta szívvel” utcai sakkverseny és a „Ki tud többet József Attiláról” kvízjáték sokakat...
Új építésű, összkomfortos „lakásokkal” várják a fecskéket Mórahalmon
Új építésű, összkomfortos, modern kivitelezésű "lakásokkal" várják a fecskéket Mórahalmon. Ezek a pihekönnyű madarak több, mint 5000 km-t tesznek meg repülés közben, míg a városunkba érkeznek. Legyőzik a Szaharát, úgy repülnek át a Földközi-tenger felett, hogy még pihenni sem tudnak. Rendkívül hasznos kis állatokról...
Komplex fejlesztés a mórahalmi IKG Kft.-nél
A mórahalmi IKG Fémszerkezetgyártó és Szolgáltató Kft. sajtónyilvános rendezvényen ismertette „A modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodást célzó komplex fejlesztés az IKG Kft.-nél” című projektjét. Szabó Tamás ügyvezető a helyszínbejáráson bemutatta a fejlesztés elemeit, vagyis a beszerzett technológiai eszközöket, az IT korszerűsítést, az...
Kötetbe foglalták a 30 éves Ruzsai Híreket
Mostantól egy négy kötetes impozáns könyv formájában is elolvashatják a ruzsaiak, mi is történt például 1995. februárjában, vagy akár 2011. márciusában. Az egyik első lapszámot nézegetve pedig felbukkan egy ismerős név a családi események között. Sánta Gizella polgármester ugyanis éppen akkor adott életet gyermekének,...
Gáll Szabolcs diakónus atya prédikált Mórahalmon húsvétvasárnap
Húsvétvasárnap este a 6 órás szentmisén Gáll Szabolcs diakónus atya volt a mórahalmi Szent László Király Plébánia vendége, aki prédikált is. A szentmisét Reusz József atya mutatta be, majd Kopasz István plébános atya üdvözölte a diakónus atyát, megköszönve neki, hogy prédikációjával emelte az ünnep...
Mórahalmi programtippek a húsvéti hétvégére
Bár nem várható tökéletes tavaszi időjárás a húsvéti hosszú hétvégére, azért ajánlunk néhány mórahalmi programot azoknak, akik szívesen kimozdulnának. Szinte a város jelképévé vált az évek alatt a Nagyszéksós-tó a bivalyrezervátummal, amely minden évszakban és bármilyen időben lenyűgöző látványt nyújt. Soha nem lehet megunni....
Tájékoztatás kutakról és bejelentési kérelemről – Mórahalom
Tájékoztató a JEGYZŐI HATÁSKÖRBEN engedélyezhető fúrt/ásott kutak eljárásáról
I. JEGYZŐI HATÁSKÖRŰ ENGEDÉLYEZÉS
A vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Kormányrendelet 24. § (1) bekezdése értelmében a települési önkormányzat jegyzőjének engedélye szükséges olyan kút létesítéséhez, üzemeltetéséhez, fennmaradásához és megszüntetéséhez, amely a következő feltételeket együttesen teljesíti:
- karszt-...