Az új kenyeret ünnepelte a mórahalmi Napfény Nyugdíjasklub szerdán az Aranyszöm Rendezvényházban
A galuskás lecsót Pápai Péter szakács szakoktató és Duka Félix, a rendezvényház nyugalmazott igazgatója főzte, a kenyeret pedig Kovács-Tanács Istvánné, az Aranyszöm munkatársa szegte meg.
A The Biebers koncertezik a „Mórahalom, a 35 éves város” rendezvénysorozat első napján
Szeptember 6-án, pénteken 20 órától játszik a Megasztárból ismert Puskás Peti és csapata a megújult mórahalmi vásártéren.A koncertre a belépés díjtalan!
Mórahalmiakat is kitüntettek az államalapítás ünnepén
Augusztus 20-án tartott ünnepi megemlékezést és díjátadót a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzat Mindszenten. A közgyűlés elismeréseit Gémes László elnök adta át többek között Vass László tűzoltó őrnagynak, a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság mórahalmi katasztrófavédelmi megbízottjának, Pintér Tibornak, a Nemzeti Lovas Színház igazgatójának és a mórahalmi...
Közösen imádkoztak a térségi hívek a XI. Homokháti Búcsú szentmiséjén
A Szent István Kenyere Búcsút 2012-ben rendezték meg először Mórahalmon a Szeged-Csanádi Egyházmegyével együttműködve azzal a céllal, hogy a homokháti települések vallási közösségei összegyűlhessenek Szent István szándéka szerint. Ily módon búcsúja és ünnepe nem csupán az egyes településeknek lehet, de immáron 11 éve létezik...
Öttömösi mézet díjaztak Lengyelországban
Az Öttömös Községi Önkormányzat delegációja Lengyelországban, az Európai Termékek Regionális Vásárában járt Mihálffy Béla országgyűlési képviselő támogatásának köszönhetően. A Legjobb Élelmiszer Termékek versenyében díjazásban részesült az öttömösi Molnár család erdei méze.
(fotók: Nagy Reni)
Vasárnap már megújult vásártér várja az árusokat és a vásárlókat Mórahalmon
A tikkasztó napsütés és az eső ellen is véd az újonnan épült tető, amely a fő vásárlói útvonalak fölé került a minden hónap harmadik vasárnapján megrendezésre kerülő országos állat- és kirakodóvásáron. Mórahalom önkormányzata egy vidékfejlesztési pályázaton nyert támogatást a vásártér lefedésére, ezzel is biztosítva,...
Modern János vitéz-történet az Aranyszömben
Jantyik Zsolt író, zeneszerző ismeretterjesztő előadását és az Ezüstbojtár című kötetének bemutatóját láthatta a közönség szerda délelőtt a mórahalmi rendezvényházban.
A szerző a János vitéz megjelenésének 175. évfordulója alkalmából, Petőfi Sándor előtt tisztelegve írta meg a könyvet, Jancsi és Iluska drámáját a mai, széttöredezett világba...
Élőben közvetíti a Homokháti Búcsút a Magyar Katolikus Rádió
Augusztus 19-én, hétfőn tizenegyedik alkalommal rendezik meg Mórahalmon a térség búcsú ünnepét. Azzal a céllal, hogy a Homokhátság minden vallásos személye és csoportja felekezettől függetlenül adhasson hálát hitéért, történelméért, kultúrájáért, hagyományaiért.
Az eseményt élőben közvetíti a Magyar Katolikus Rádió, amelynek műszaki vezetője, Darázs Gábor Kopasz...
Figyelem! III. fokú hőségriasztás!
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatait figyelembe véve Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan korábban elrendelt hőségriasztást 2024. augusztus 14-én (szerda) 00.00 órától kezdődően III. fokúra emeli és 2024. augusztus 18-án (vasárnap) 24.00 óráig meghosszabbítja.
A tartósan fennálló...
Figyelem, hőségriasztás!
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatait figyelembe véve Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan 2024. augusztus 11-én (vasárnap) 00.00 órától 2024. augusztus 16. (péntek) 24.00 óráig II. fokú hőségriasztást ad ki.
A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet,...