Újdonságokkal jön a Mórahalmi Nyár! – Elindult a jegyértékesítés
Bár a hetek óta kitartó „mínuszok” miatt még nehezen tudjuk elképzelni, hogy hamarosan tényleg eljön a nyári kánikula, és nem kell nagykabátban az utcára merészkedni, a város már hónapok óta a Mórahalmi Nyár programjait szervezi. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a 2017-es nyári...
A digitális csomagban érhető el a Móra-Net TV műsora – Segítünk az áthangolásban!
A Móra-Net Televízió analóg adása a Magyar Telekom (T-Home) szolgáltatási területén megszűnt, ezért sokan tapasztalhatták, hogy "eltűnt" a térségi tv a csatornalistáról. Valójában nem tűnt el, csak februártól kezdve már kizárólag a digitális csomagban érhető el, a 230-as vagy IPTV-n, a 215-ös csatornán.
Amennyiben erre...
Január 17-én adják át a Móradombi Sportcsarnokot – Exkluzív felvételek
2016. a sportfejlesztések éve volt Mórahalmon – nyilatkozott Nógrádi Zoltán polgármester. Az ehhez fűződő legfontosabb beruházás idén januárban ér a végéhez. A Móradombi Sportcsarnok alapkövét tavaly májusban tették le ünnepélyes keretek között. Az építkezés jó ütemben haladt, hiszen 7 hónap alatt elkészült a sportkomplexum...
Itt a mórahalmi Patkó Lovas Színház 2017-es évada
Jegyek ajándék fürdőbelépővel együtt már kaphatók!
2017-ben ismét felpörög Mórahalom! Klasszikus és új darabokkal várja látogatóit a Patkó Lovas Színház. A Nemzeti Lovas Színházzal karöltve folytatódik az élménysorozat.
2017. július 23. és 24. Kezdés: 20.30 óra
SZŰTS ISTVÁN: RÓZSA SÁNDOR, AZ ALFÖLDI BETYÁR
2017. július 29. Kezdés: 20.30...
Csodás videó készült az aranyló alföldi naplementéről
Csodás videófelvételre bukkantunk a minap Mórahalom internetes oldalán. A képsorok a naplemente fényeibe öltözött Nagyszéksós-tó partján készültek.
Ha Petőfihez hasonlóan az Alföld tengersík vidékit járja képzete, biztosan tetszeni fog.
(A videót Duka Félix készítette.)
forrás: vasarhely24.com
https://www.youtube.com/watch?v=Kl_zZkjC0o0