„Karikás ostortól a lőcsös kocsiig”- Horthy-ereklyéket is bemutatnak az Aranyszöm kiállításán
Február 21-én nyílt meg Perényi János lótenyésztő, a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület elnökének pásztoréletet bemutató kiállítása Mórahalmon. A pásztorok díszes használati tárgyait, ostorokat, szűröket bemutató tárlat egy lassan letűnt kor emlékképét adja vissza. Ugyanakkor a szakértők azt mondják, a paraszti kultúrához köthető régi tárgyakra napjainkban...
Tavasszal több mint két kilométernyi belterületi utat aszfaltoznak le Sándorfalván
Sándorfalva Város Önkormányzata a „Kisvárosi Programcsomag” keretében 134,7 millió Ft támogatásban részesült belterületi útépítésre. A sikeres nyílt közbeszerzés után február 24-én aláírták a kivitelezővel és a műszaki ellenőrrel is a vállalkozási szerződést. Az aláíráson részt vett Farkas Sándor miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő is.
Az ünnepélyes aláíráson...
Folytatódik a Homokhátság vízpótlása – A kormány 1,8 milliárd forinttal támogatja a beruházást
A kormány 1,8 milliárd forint költségvetési forrást biztosít a Homokhátság vízpótlását segítő projekt befejezésére - jelentette be és beszélt a részletekről mai sajtótájékoztatóján Mihálffy Béla szegedi önkormányzati képviselő és Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere.
Az ezzel kapcsolatos tervezés már 2006-ban, Nógrádi országgyűlési képviselői ciklusában megindult, s...
Kulturális értékek kerülnek a középpontba Domaszék alapításának 70. évfordulóján
Alapításának 70. évfordulója alkalmából „Domaszék70” címmel indít kezdeményezést a Domaszék Nagyközségi Önkormányzat, amelynek keretében hónapról hónapra középpontba kerülnek a helyi kulturális értékek. A kezdeményezés célja a települési értékek ismertetése, gondozása.
Alapításának 70. évfordulóját ünnepli Domaszék 2022-ben. A nagyközségi önkormányzat ez alkalomból egy kezdeményezést indít, amelynek...
Újabb lengyel ereklyével gazdagodik a ruzsai Urunk Színeváltozása-templom
Szent Hedvig-ereklyét adományoz Marek Jędraszewski krakkói érsek a Csongrád-Csanád megyei Ruzsa község templomának. Erről január 13-án, levélben tájékoztatta a közösség tagjait a lengyel metropolita. Így már három ereklyét fog őrizni a templom. A relikviát egy későbbi időpontban veszi át Negyela Zoltán plébános Krakkóban.
Szent Hedvig...
Migránsbűnözés – Még több polgárőr vesz részt a déli határ védelmében
A korábbinál is több polgárőr vesz részt a déli határ védelmében - jelentette be az országos rendőrfőkapitány február 11-én Mórahalmon.
Balogh János sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a déli határokon olyan trendforduló után vagyunk, amely nagyon súlyos kimenetelű is lehet, komoly odafigyelést igényel. Fontos, hogy a...
Forráskút felé vezető kerékpárútját és belvízelvezetését bővítené Üllés
Az üllési önkormányzat megtartotta idei évi első képviselő-testületi ülését január 13-án. A rendkívüli nyílt ülés keretében döntés született két pályázat benyújtásáról is. Fejlesztik az Üllés és Forráskút között lévő kerékpárutat, valamint a belvízkezeléssel is foglalkoznak az idei évben Üllésen.
A Forráskút és Üllés közötti kerékpárút...
A kormány hivatalosan is bevonta a polgárőröket a határőrizetbe
Immár hivatalos, hogy a kormány az eddiginél fokozottabban bevonja a polgárőröket a határőrizeti feladatokba. A döntésről szóló kormányrendelet a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg. Egyelőre április 30-ig rendelkeztek a feladatokról.
Intézményesítette a kormány a polgárőrök bevonását az illegális migráció elleni küzdelembe. A szerdai Magyar Közlönyben...
Új módszerrel vernek át gyanútlan időseket Mórahalmon
Az utóbbi héten több bejelentés is érkezett a mórahalmi önkormányzathoz, hogy házaló árusítók járják Mórahalmot és egyedül élő idős emberektől próbálnak meg pénzt kicsalni. Az elkövetők otthonuknál keresik fel az áldozatokat és azt állítják, hogy egy korábbi, az Aranyszöm Rendezvényházban tartott allergén termékbemutatón sorsolták...
300 millió forinttal támogatja a kormány az üllési fűszernövény-feldolgozó üzemet
A most induló beruházásoknak köszönhetően új pályára áll az élelmiszeripar, olyan szintre, amellyel utol is értheti Európa fejlettebb államait - jelentette ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára kedden Üllésen.
Farkas Sándor a Doma-food Bt. támogatási okiratának átadásakor azt mondta, a rendszerváltozás idején az élelmiszeripar szinte megszűnt,...

















