Bölcsőde épül Pusztamérgesen

657

Százötven millió forintból épül hét férőhelyes bölcsőde Pusztamérgesen, így a jövőben nem kell a hét kilométerre lévő Ruzsára hordani a kisgyerekeket. Az új épületnek helyet adó volt védőnői szolgálati lakást már bontják, a tervek szerint augusztusra elkészül a falu bölcsődéje.

– Jelenleg három-négy kisgyermeket hordanak át a szülei a ruzsai bölcsődébe. Az elmúlt két évben több fiatal, többgyermekes család költözött Pusztamérgesre, akik részéről igény merült fel erre a szolgáltatásra – indokolta az önkormányzat döntését Papp Sándor polgármester, hogy miért pályáztak egy hét férőhelyes bölcsőde kialakítására a településen.

Nem teljes kapacitással

– Kezdetben valószínű, hogy nem teljes kapacitással tudunk kezdeni, csak öt gyerekkel. Az óvodai ellátást Ruzsával társulás formában látjuk el, és ha ott van kapacitás, akkor felveszik a pusztamérgesi kisgyereket, ha nincs, akkor nyilván nem – tette hozzá Papp Sándor.

Az új bölcsőde a volt védőnői szolgálati lakás helyén, a Szent István és Kossuth utcák kereszteződésében épül 150 millió forintos pályázati pénzből.

Fotó: Kuklis István

Nem egynapos meló

A közbeszerzés csúszott, mert a munkaterületet szerették volna már januárban átadni, de végül ez majd csak március közepén történhet meg, akkor kezdik a munkálatokat. A bontási folyamatot úgy szerette volna felgyorsítani a polgármester, hogy meghirdette, a bontott anyag ingyen elvihető, de csak a cserepek és a nyílászárók iránt mutatkozott érdeklődés.

– Azt szerettük volna elérni, hogy a házat hamarabb el tudjuk bontani, mert ennek eltakarítása az önkormányzat feladata, de ez nem nagyon jött össze.

Nem jött be a számításom, mert azt szerettem volna, ha valaki egyben elviszi az egészet és nincs vele baj, mert egy régi épületet elbontani nem egynapos meló – fogalmazott Papp Sándor.

A ház tetejéről a hétvégén lekerült az összes cserép, kívül-belül minden nyílászárót kiszedtek. Az ingatlan mellett volt egy betonnal fedett bejáró, oda kerül majd a bölcsődeépület egy része, ezért azt fel kell szedni és elhordani. Most ezen dolgoznak. A polgármester azt mondta, március derekán kezdődik a munka, addigra átadják az építési területet a kivitelezőnek, aki pedig azt mondta, hogy március végére már alapozni akar, mert a szerződés szerint augusztus végére el kell készülniük.

Fotó: Kuklis István

Majdnem minden van

– Erre szoktam azt mondani, hogy Pusztamérges egy teljesen élhető falu, mert itt is van minden, csak nem biztos, hogy működik – jegyezte meg. Ezzel arra utalt a polgármester, hogy az ezerfős községben 1996-ban építettek iskolát a helyiek társadalmi munkájával. A cél az volt, hogy a gyerekek maradjanak saját közösségükben, a családok megélhetését helyben biztosítsák, és ehhez legyen meg a megfelelő szakképzés is. Különböző okok miatt 2015 óta azonban hivatalosan szüneteltetik az oktatást.

Fejlesztették viszont tavaly az egyházi fenntartású Szent Ágoston Katolikus Általános Iskolát: megszépült, és felújították a sportöltöző épületét mintegy 25 millió forintból, amiből a fenntartó, a Szeged-Csanádi Egyházmegye 5 millió forintot biztosított. Az iskola határán felépült kerítés szintén az egyházmegye támogatásával készült el.

Forrás: delmagyar.hu