Birtokba vették új kollégiumukat a mórahalmi szakképzős diákok

1588

A 2018 szeptemberétől működő Szegedi Szakképzési Centrum Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskolája diákjai teljesen felújított és korszerűsített kollégiumi épületbe költözhettek be a hónap során. A Kölcsey utca. 1/b alatt lévő, 410 m2-es, összesen 32 diák elszállásolására alkalmas Garabonciás Kollégiumot március 28-án adták át ünnepélyesen. A diákok 7 szobája mellett, női és férfi nevelői szoba és a megfelelő mellék- és kiszolgáló terek is helyet kaptak. A kollégium felújítása több mint 150 millió forintból valósult meg.

Az átadón jelen volt Angyalné Kovács Anikó, a Szegedi Szakképzési Centrum főigazgatója, aki elmondta, hogy egy óriási álom öltött testet 2018 decemberében, amikor átadták a Tóth János Iskola épületét. Gyakorlatilag már ekkor megfogalmazódott az a gondolat, hogy az itt tanuló gyerekek számára kollégiumi ellátást is biztosítsanak. Ez a számos vajdasági, illetve a távolabbi településekről érkező diákok miatt volt indokolt. Továbbá, kiemelte, hogy fő célként egy tiszta és egészséges környezetet biztosítsa volt a cél, mely egyben teljes mértékben megfelel a 21. század modern kollégiumi elvárásaival.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere példaértékű együttműködésként írta le a Szegedi Szakképzési Centrum és a város közös munkáját, illetve a beruházás forrásait is részletezte. Uniós támogatásból mintegy 65 millió forintot nyertek az épület felújítására és korszerűsítésére. Ezt kiegészítette a Nemzetgazdasági Minisztérium, Mórahalom önkormányzata, illetve a Szegedi Szakképzési Centrum.

Ribizsár-Szél Ágnes, a Szegedi Szakképzési Centrum projektirányítási osztályvezetője végül beszámolt a konkrét fejlesztésről. Egy Környezet és Energiatakarékossági Operatív Program keretén belül megvalósult az épület homlokzati hőszigetelése és újravakolása, a födém és a padló szigetelése és 29 külső nyílászáró cseréje. Egy napkollektoros rendszert is elhelyeztek, valamint 96 darab napelemet telepítettek az objektumra.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere, Angyalné Kovács Anikó, a Szegedi Szakképzési Centrum főigazgatója, valamint Kucsák László, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke ünnepélyesen átadta a kollégiumot

A jövőben kiemelt tervek között szerepel a kollégium bővítése, hiszen máris túljelentkezés mutatkozik az iskolai felvételin.