Beköltöztek a diákok az új mórahalmi kollégiumba

805

Olyan, mint egy szálloda! Minden milyen modern és tiszta! A közösségi tér tetszik a legjobban, mert olyan szép színes! Szuper a szobánk!

Ilyen, és ehhez hasonló mondatokat hallottunk a bekötöző diákoktól, akik ma birtokba vehették átmeneti lakóhelyüket. Marton-Sáringer Tibor, a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Szilágyi Mihály Kollégium kollégiumi igazgatóhelyettese elmondta, a 150 fő elhelyezését biztosító, három szintes intézménybe az iskola tanulói- a határon túlról érkezők is – nyerhettek felvételt. Kiemelte, a modern, ízléses bútorokkal berendezett és tökéletes felszereltségű épületben többnyire kétágyas szobákat, tanuló, elkülönítő-és orvosi szobákat, közösségi tereket és személyzeti helyiségeket is kialakítottak, de a kollégium környezetére is figyeltek. Az udvaron például rekortánpálya épült.

A diákotthon megépítésével Mórahalom város történelmének egyik legnagyobb kormányzati beruházása ért véget. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával megvalósult projekt célja többek között az elvándorlás csökkentése, a szülőföldön maradás és megerősödés volt. Mindezek mellett a helyi turisztikai életben is fontos szerepet játszhat a kollégium, a nyári hónapokban ugyanis szállodaként üzemel majd.