Augusztus 18-án Ásotthalmon falunapot tartottak, melyen a hagyományos kenyérszentelő és kultúrműsorok, valamint koncertek mellett most is átadták a kitüntető címeket. Az elismeréseket  Ásotthalom Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete olyan helyi polgároknak ítélte oda, akik a településükért és annak közösségért végzett munkájukban kiemelkedtek. Természetesen a hagyományos bormustra sem maradhatott el, a nevezett borokat több kategóriában is jutalmazták.

A nagyközség díszpolgára címet Pőcze Levente tanácsnok, az Ásotthalom Községi Polgárőr Egyesület alapító elnöke vehette át. Ásotthalomért Érdemérmet kapott Gál József nyugalmazott tanyagondnok, a polgárőrség alapító tagja, valamint az Unióban a Tanyákért Egyesület, melyet annak elnöke, Undreiner Enikő vett át.
Az idei évben posztumusz díszpolgári elismerést kapott Revák Zsoltné, aki évtizedekig körzeti ápolónőként, idős gondozóként és a mórahalmi orvosi ügyeleti központban ügyeletvezetőként dolgozott.

Az idei falunapra meghirdetett bormustrára 17 bort neveztek 4 kategóriában. A zsűri arany-, ezüst- és bronzéremmel, valamint oklevél fokozattal értékelte a nevezett borokat. A minősítésre a Művelődési Házban került sor, ahová a nevezett italok is érkeztek. Tóth István ásotthalmi borász, Tóth Tamás, a Csongrádi Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke, Kalmár István hegybíró, és Tas Péter István falugazdász zsűrizett.
A következő eredmények születtek:

Fehér bor kategória: Papdi Szilveszterné – arany fokozat, Nógrádi Antal – arany fokozat, Temesvári Zsolt – arany fokozat, Barbócz Csaba – ezüst fokozat, Kiss Balázs –ezüst fokozat, Németh Imre, Kepli János, Vas Imre – bronz fokozat

Vörös bor kategória: Kepli János – arany fokozat, Vas Imre – bronz fokozat, Temesvári Zsolt – oklevél fokozat

Rosé bor kategória: Nógrádi Antal – bronz fokozat, Kocsis Attila – oklevél fokozat

Meggybor kategória eredményei: Barbócz Csaba –ezüst fokozat, Temesvári Zsolt- bronz fokozat, Király István, Vas Imre – oklevél fokozat

A nevezett borokat a falunap keretében minden vendég megkóstolhatta.