Aratómise a kunszentmártoni kórussal és Böjte Csaba árváival Mórahalmon

1797

Hagyományosan a Gazdakör szándékára mondják el az Aratómisét a mórahalmi templomban minden július elején. Idén is a Sokadalom központi napján, július 8-án, szombaton 17 órakor várják a híveket a Szent László Király templomba, ahol az ünnepi szentmise keretében kéve- és vihargyertya-szentelésre is sor kerül.Aratómise

A szertartáson közreműködik a kunszentmártoni templom kórusa, akik a szentmise előtt 16.30-tól énekes megemlékezést tartanak Szent László király tiszteletére. A misén énekkel-verssel fellépnek Böjte Csaba nagyszalontai otthonából érkező árva gyerekek is, akik egy héten át vendégeskednek Mórahalmon.