A telefonnál a polgármesterek (2. rész) – Járványügyi tájékoztató Sándorfalváról és Röszkéről

889

A kijárási korlátozás életbelépése után folytattuk a térség polgármestereinek megkeresését, akik telefonon adtak tájékoztatást az aktuális helyzetről településüket érintően. A második részben (Zákányszék, Domaszék és Ruzsa után) Röszkéről ás Sándorfalváról tudhatunk meg információkat.

Járványügyi tájékoztatás Sándorfalváról

A járványügyi helyzetben elrendelt kijárási korlátozás, a lakosság tájékoztatásának fontossága miatt eheti Hírhátterünkben Sándorfalva polgármesterét kérdeztük. Gajdosné Pataki Zsunanna többek között elmondta, hogy fokozottan figyelnek az idősekre és segítik mindennapjaikat, de beszélt a piac helyzetéről és azt is elárulta, saját kollégáival ugyan dolgoznak a polgármesteri hivatalban, de őket is védőfelszereléssel óvja.

 

Járványügyi tájékoztatás Röszkéről

Szintén telefonon beszéltünk Borbásné Márki Mártával, Röszke polgármesterével, aki helyzetjelentést adott településéről. Mint mindenhol, itt is maximálisan segítik a lakosság mindennapjait, figyelnek az idősekre és a megfelelő figyelemfelhívásra.