A homokháti települések is megemlékezéseket tartanak a Nemzeti Összetartozás Emléknapján

947

Szent István király ezeresztendős keresztény államiságát a Kárpát-medencében Trianonnál pont egy évszázada zúzták szét, feldarabolva az országot. Tíz évvel ezelőtt az Országgyűlés a kettős állampolgárságról szóló törvényben az elcsatolt területeken élő és a világban szétszóródott magyarokat közjogi értelemben is a nemzet részévé, június 4-ét pedig a Nemzeti Összetartozás Emléknapjává tette.

Trianon századik évfordulója és a Nemzeti Összetartozás alkalmából a Homokháti települések is megemlékezésekkel készülnek a jeles alkalom tiszteletére.

Domaszéken is megszólalnak a harangok június 4-én, Trianon 100. évfordulóján. Sziráki Krisztián polgármester kezdeményezésére domaszékiek kisebb csapata összefogott, hogy egyszerre szólaltassák meg a település viharharangjait, hogy együtt zúgjanak a templomok tornyaival, így állítva emléket e drámai és szomorú eseménynek. A község önkormányzata a alakosság valamennyi tagját közös emlékezésre invitálja: június 4-én délután 16:30-kor a szavak helyett szóljanak a harangok.

Mórahalmon a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából június 4-én, 15 órától koszorúzást, majd 15.30-tól megemlékezést tartanak az Ezer Év parkjában, ahol köszöntőt mond Dr. Fülöp Péter helyettes államtitkár és Nógrádi Zoltán a város polgármestere.

Öttömös Község Önkormányzata is csatlakozott a „Gyújtsuk meg együtt az összetartozás tüzét” nemzetközi felhíváshoz, amelynek keretei között június 4-én 19 órai kezdettel jelképes tűzgyújtásra, és rövid megemlékező műsorra kerül sor a Közparkban.

Röszkén június 4-én 16:32-kor szólal meg elsőként a centenárium tiszteletére felállított Hősök harangja, majd 16 órától a templomban diavetítésen tekinthető meg Turucz József Kárpát-medencei fotói. Szintén június 4-én „Őrtüzek a nemzetért” című felhíváshoz csatlakozva megemlékezést tartanak 21 órakor a határ mellett. Ezen felül június 7-én várnak minden megemlékezőt  9 órára a röszkei plébániakertben tartandó ünnepi szentmisére majd ezt követően a Nemzeti Emlékmű közös megkoszorúzására és a mellette felállított harangszerkezet felszentelésére.

Sádorfalván, Trianon 100 éves évfordulója alkalmából június 4-én, 12 órakor a Szabadság téren csendes megemlékezést tartanak. Köszöntőt és beszédet mond Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester, Sutka István plébános és Dr. Széll Gábor történész, a Humán Bizottság elnöke.

Zákányszéken június 4-én a közösségi oldalon tesznek közzé egy videóbejelentkezést, ahol a testvértelepülések vezetői és lakói üzennek, továbbá haragszóval is emlékezetesebbé teszik az évfordulót. A Szentháromság templom búcsú szentmiséjén, június 7-én 10 órától szintén megemlékeznek a Nemzeti Összetartozás Napjáról. A mise után az említett videót láthatják a hívek.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye templomaiban Trianon 100 éves évfordulóján, június 4-én, 16 óra 32 perckor, 5 percre megszólalnak a harangok a keresztény gyökerekből táplálkozó nemzeti összetartozás kifejezéseként, az igazságtalan és sok szenvedést okozó eseményre emlékezve valamint hálából azért, hogy napjainkban békében és szabadon, határoktól függetlenül erősíthetjük és gazdagíthatjuk nemzeti összetartozásunkat és építhetjük kapcsolatainkat a környező népekkel.

A Magyarok Nagyasszonya székesegyházban (dóm), június 4-én, csütörtökön, a harangszó után Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök celebrál a múltra emlékező és a jelenért hálát adó szentmisét.