Ruzsa és Pusztamérges között találjuk a Laposjárást vagy Laposdülőt, ettől délnyugatra fekszik a Honvéderdő. Egykor ez a terület is a csorvai Laposjárás része volt. Két megölt honvédtiszt emlékére fákat telepítettek ide 1868-ban, innen jött a neve. Az ilyen helyekhez mindig érdekes történet kapcsolódik.
A világosi fegyverletétel után sok honvédtiszt menekülni kényszerült. Így tett Gracza Antal, Hont vármegye bozóki járásának szolgabírája és Záhony István, kántortanító. Törökországba szerettek volna eljutni, amerre Kossuth és sokan mások is távoztak az országból. Kecskemétig szerencsésen elértek, meg is szálltak egyikük rokonánál, viszont a halasi pusztán kifosztották őket, elvették a lovaikat, poggyászukat. Innen Kötöny pusztáig jutottak, a mai Harkakötöny területére. Újvidék fele szerettek volna továbbhaladni szekéren. Felfogadták fuvarosnak Gáspár Mihály csőszt, a tanyáján egy napot várakoztak, hogy a fuvarosuk felkészülhessen az útra. Nem gondolták, hogy Gáspár Mihály három juhásszal, Lefánti Illéssel, Zsemberi Czifra Istvánnal és Meskó Jánossal összeszövetkezik a kirablásukra.
Úttalan utakon és a Majsát Szabadkával összekötő hatöles úton eljutott a szekér a két honvédtiszttel a laposi erdőbe. Nem tudni, hogy a rablók terve volt-e vagy véletlen, de felborult a kocsi, ott kellett éjszakázni. A három juhász lóháton követte a honvédtiszteket. November 30-án érte a halál Gracza Antalt és Záhony Istvánt. Graczát megfojtották, Záhonyt agyonverték. Ő valószínűleg felébredhetett, távolabb találtak rá a holtestére a kocsitól. A rablók összesen 1200 magyar és 1200 osztrák forintot találtak az áldozataik zsebében. A holttesteket temetetlenül hagyták. Egy Dinnyés nevű csősz Graczát megtalálta és eltemette, viszont Záhony István testére három hónap múlva bukkantak rá. Graczát ekkor exhumálták, a testeket pedig bevitték a szegedi Belvárosi temetőbe.
Az itt élő pásztorok kegyeletből fákat ültettek Gracza sírja köré. Sok évvel később a négy rablót utolérte a végzet, akasztófára jutottak. Ekkor már tizenkét tölgyfa állt Gracza sírjának helyén, ezeket holtak fájának, „hótt fáknak” vagy „hóttas fáknak” hívták a környéken élők.
Szécsy György, tanító a szájhagyomány és szakirodalom alapján derítette fel a „hót fák” történetét. Ő kezdeményezte a honvédtisztek emlékének megörökítését. Az eredeti terv az volt, hogy a tetthelyen állítanak emléket, de végül úgy döntöttek, hogy egy forgalmas helyen állítják fel az emlékkövet. Mórahalom, a szegedi alsótanyák központja megfelelő helynek tűnt, így itt avatták fel a szobrot 1913. május 11-én, pünkösdkor. Egy másik alkotás is emléket állít a tiszteknek. A „hót fák” mellett kopjafa tisztelgett sokáig az elhunyt hősök emlékére, melyet az ezredfordulón Ruzsa önkormányzata áthelyezett a falu központi parkjába. A március 15-ei ünnepségeket azóta ennél a kopjafánál tartják a falubeliek.
A 12 elültetett tölgyfából fennmaradt hét monstrum a legendáriumok mellett más érdekességet is rejt egynémelyek szerint. Az erdészek és a spirituális emberek úgy tartják, ha egy facsoportból pontosan hét marad fenn, akkor különleges energiákkal bír. A „hót fák”, csakúgy mint az ásotthalmi Csodatévő 7 tölgy, pozitív energiát sugároz azoknak, akik meglátogatják, megérintik őket. Természetesen nem mindenki hisz az efféle történetekben, annyi azonban biztos: a természet, a hatalmas fák nyugalmat sugárzó közege biztosan jó hatással van a lélekre, legyen az bárhol a világon.
