Megnyílt a Babóca Bölcsőde Pusztamérgesen

868

A ma megnyílt pusztamérgesi Babóca Bölcsőde egyik első kis „lakója” aktív résztvevője volt az ünnepélyes szalagátvágásnak. Az intézményben összesen hét gyermeket tudnak fogadni, a helyek pár nap alatt beteltek. A megnyitón a helyi óvodások produkciója után Papp Sándor polgármester elmondta, bízik benne, hogy az idei év egyik legnagyobb beruházása fontos tényezője lesz a település népességmegtartó erejének. Csótiné Ördög Edit intézményvezető pedig arról beszélt, hogy a Homokháti Szociális Központ által működtetett bölcsőde 150 millió forintos pályázati támogatásból jöhetett létre. Hozzátette, a modern kivitelezésű, ízlésesen berendezett épületben egy csoportszoba található a hozzá tartozó öltözővel, mosdóval és melegítőkonyhával.