Ásotthalmiak generációja tanult meg itt úszni – Felújították a Homokháti Strandot

1872

Az ásotthalmi strand története 1959-ben kezdődött, ekkor még közfürdőnek szánták, elsősorban tisztálkodási céllal hozták létre. Később ehhez építettek két medencét, mely azóta számos felújításon esett át, és mind a mai napig az ásotthalmi Homokháti Strand vizes felületét adja. A koronavírus járvány és a felújítás miatt az elmúlt két évben a fürdő zárva volt, most pedig július 8-án felújítva újranyitották.

Új burkolatot kapott a kismedence.

– Az idei esztendőben a kismedencénk egy szép burkolatot és új vízforgatót kapott. Megújult a főépület is, ahol tusolókat, szaunát és masszázsszobát alakítottak ki, illetve a büfé épülete is bővült két dézsafürdővel, ezzel próbáljuk a vendégeket marasztalni, a dézsákban melegvíz van, melyet mi fűtünk. – tudtuk meg Papp Renátától, Ásotthalom alpolgármesterétől, aki arra is kitért, hogy a településen évtizedek óta rendszeresek az úszótanfolyamok.

Nagy sikere van a meleg vizes dézsáknak.

– Hagyomány Ásotthalmon, hogy minden nyáron rendezünk egy tanfolyamot, generációk nőttek úgy fel, hogy itt tanultak meg úszni. Egyébként éppen felnőttek részére is szervezünk egyet, mivel arra is van már igény, hogy felnőtt korosztályt is oktassunk. – mondta az alpolgármester.

Úszótanfolyam a nagy medencében.

A nagyobb zöld terület miatt a helyiek pihenőövezetként tartják számon a helyet. Sokan gyermekkoruk nyarait a Homokháti Strandon töltötték, és saját családjaikat, gyermekeiket visszahozzák akár az ország más részéről, sőt a homokhátiakon túl akadnak Budapestről és a Vajdaságból is rendszeres vendégek. Mindemellett a kicsiket egy ugyancsak idén felújított játszótér várja homokozóval és játszósarokkal.

A pihenéshez, a kikapcsolódáshoz tartozik a fent említett masszázsszoba is, melyben előre egyeztetett időpontban Vadai Emese relaxációs és energetizáló masszázzsal várja a pihenni vágyók bármely korosztályát.

Vadai Emese: „A masszázs serkenti a vérkeringést.”

– Egy masszázs fokozza a vérkeringést, és javul az izomtónus is. Rengetegen ülőmunkát végeznek manapság, de azoknak is ajánlott igénybe venni a szolgáltatást, akik egyszerűen relaxálni szeretnének. – mondta a masszőr.