A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat 2022. március 11-én délután Maroslelén tartotta ünnepi megemlékezését, melyet megelőzően a Közgyűlés tagjai és a település vezetése koszorút helyeztek el a templomkertben, a Kopjafánál.
A Nemzeti Est a Himnusszal vette kezdetét Szabó Maja előadásában, majd a Jövőnkért Néptáncegyüttes ünnepi műsora következett. Ezt követően Veszelovszki Sándor – Horváth Piroska: Patrióták Gyümölcse című versét hallgathatták meg a vendégek, majd Bartók Miklós Dániel moldvai népdalcsokra emelte az ünnepi est fényét.

Dr. Polner Eörs, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés alelnöke ünnepi beszédében kihangsúlyozta: „Emlékezzünk mindazokra, akik miatt minden tavaszunk a szabadság, a hűség, a remény ünnepe lehet.”
A program a Csongrád–Csanád Megyei kitüntető díjak átadásával folytatódott, melyet Dr. Polner Eörs alelnök nyújtott át a díjazottak részére.

A Csongrád-Csanád megyéért díjat a nemzeti Művelődési Intézet vezetője, Dohorné Kostyál Zsuzsanna vehette át, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a homokháti térség és az egész megye közművelődésének szervezésében.

A megye sajtódíját ezúttal Kelemen Zoltán Gergely vehette át, aki az MTI megyei tudósítójaként nagy szakmai tudással és elhivatottsággal végzi munkáját és ad hírt évek óta megyénkből az országos sajtónak.
| Hegedűs Endre | Csongrád- Csanád Megye Díszpolgára Díj |
| Dohorné Kostyál Zsuzsanna | Csongrád-Csanád Megyéért Díj |
| Kádár Mihály | Csongrád-Csanád Megyéért Díj |
| Szécsényi Péter Pál | Csongrád-Csanád Megyéért Díj |
| Varga Róbert Mihály | Csongrád-Csanád Megye Év Vállalkozója Díj |
| Andrássy Árpád | Csongrád-Csanád Megye Sportjáért és Ifjúságáért Díj |
| Mádi József | Csongrád-Csanád Megye Sportjáért és Ifjúságáért Díj |
| Sztanó György László | Csongrád-Csanád Megye Sportjáért és Ifjúságáért Díj |
| Kelemen Zoltán Gergely |
Csongrád-Csanád Megye Sajtódíj |
| Szemerédi László | Csongrád-Csanád Megye Elnöki Kitüntető Díj |

A továbbiakban Szilver Táncsport Egyesület az ünnephez méltó Palotás táncokat mutatott be, majd a rendezvény zárásaként a megjelentek közösen énekelték el a Szózatot.
Forrás: Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés sajtóirodája











