Új műfüves focipályát adtak át Zsombón

1031

Zsombón február 26-án adták át az új elkészült műfüves focipályát, amit az átadó alatt a kisgyermekek birtokba is vettek. Az átadón a polgármester mellett jelen volt Sipos Jenő, az Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője, Nógrádi Tibor az MLSZ Csongrád-Csanád megyei igazgatója és Dr. Kiss-Rigó László püspök is.

A településen az elmúlt 15 év fejlődésében a család állt mindig a célkeresztben, a fejlesztéseket is ehhez a nézőponthoz igazították. Az életminőség javítása, a családok lehetőségeinek bővítése több fejlesztést is eredményezett a településen. Bölcsődét építettek, amelynek már a bővítésére is szükség volt. Kerékpárutakat hoztak létre a biztonságosabb közlekedés érdekében. Fejlesztették a játszótereket a kisgyermekes családok számára. A sportlétesítmények fejlesztésére is sor került, valamint felújították az általános iskolát és az óvodát is.

Ezen fejlesztések mellett jöhetett létre egy új műfüves focipálya, mely a gyermekek mozgását, a testnevelés órákat, a sportolási lehetőségüket, és a Zsombó SE utánpótlás-nevelő munkáját segíti majd a jövőben. A pályát a három intézmény, a bölcsőde, az óvoda és az iskola közösen, egy meghatározott beosztás szerint használja majd.

A műfüves pálya az MLSZ 90%-os és az önkormányzat 10%-os forrásából összesen közel 17 millió forintból valósult meg. Ehhez járult még hozzá a terület-előkészítésben az önkormányzat, a tornaterem lábazat és a vízelvezetés elkészítésében az iskola, az új kerítés építésénél pedig az óvoda.

A műfüves pályát Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök áldotta meg, ami után az óvodások használatba is vették az új sportlétesítményt.