34 C
Mórahalom
2018.08.21.

Együtt kezdte meg szolgálatát Kistelek rendőrkapitánya és plébánosa

Lukács János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője január 1-jei hatállyal kinevezte a Kisteleki Rendőrkapitányság vezetőjének Szabó Zsolt alezredest. A megyei főkapitány ünnepi állománygyűlés keretében adta át a vezetői kinevezésről szóló parancsot. Az eseményen részt vett Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, aki beiktatta a város...

Búcsúi misét tartottak Domaszéken

Szeptember 11-én, az ünnepi szentmise alkalmából felidézték a nyolcvanas évek közepén épült templom történetét. A vasárnapi misén a Szent Kereszt-templom búcsúja alkalmából jelen volt a Délép akkori kivitelezője, Báló József és Franciska nővér, a plébánia „pénzügyminisztere", az akkori plébános fontos segítője is. Most tartotta...

Új felzárkózási és esélyegyenlőségi program indul Csongrád megyében

A Csongrád Megyei Önkormányzat a Széchenyi 2020 program keretében 100 %-os támogatási intenzitás mellett 57 millió forint összegű európai uniós támogatást nyert. A projekt 2017. december 1-jével megkezdődött, zárását 2020. november 30-ra tervezzük. A projekt alapvető célja a megyei szintű koordinációs és konzultációs rendszer kialakítása...

III. Pálinka-, párlatverseny és Tepertőfesztivál Mórahalmon

A mórahalmi Piaccsarnok és a Szentháromság tér adott otthont a III. Pálinka-, párlatverseny és Tepertőfesztiválnak. A versenyre 76 nevezés érkezett, így a zsűrinek korántsem volt könnyű dolga az értékelésnél. Amellett, hogy minden pálinkát és párlatot minősítettek, kiosztották a legjobbaknak járó díjat is. Szabó Lajos vegyes pálinkája első...

A római császár a Colosseumból érkezett a Patkó Lovas Színházba

A Patkó Lovas Színház előadássorozatának záró hétvégéjén Sasvári Sándort kétszer is láthatta a közönség. A Jászai Mari-díjas színművész, énekes a Gladiátor című musicalben saját lovával lépett fel Mórahalmon. A művészt gyermekkora óta szoros kapcsolat köti a lovakhoz, melyről a főpróba előtt adott interjúban beszélt stábunknak. https://youtu.be/8qedT7wqaxU

A Kalandok és Álmok visszajárnak Mórahalomra

Idén már második alkalommal választották az élménypedagógiai továbbképzés helyszínéül a mórahalmi Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskolát a Kalandok és Álmok Nagytábor szervezői. A Kalandok és Álmok szakmai műhelyt pedagógusok és gyerekekkel dolgozó szakemberek alkotják, amely közel 20 éves múltra tekint vissza – kezdte Bányai...

Hol, milyen fejlesztések várhatóak a térségben? – Homokháti körkép a Móra-Net Tv-ben – VIDEÓK

A Terület- és Településfejlesztési Operatív program keretében számos fejlesztés fog megvalósulni a megyében. A támogatásnak köszönhetően a Homokhátság települései is elkezdhetik a több mint egy éve várt beruházások lebonyolítását. Az úgynevezett TOP-os pályázatokról érdeklődtünk a térség önkormányzatainál. Az első részben Öttömösre, Ruzsára és Röszkére...

Évet értékelt Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere

Évet értékelt a mórahalmi polgármester. A gazdasági élet, a mezőgazdaság, a turizmus és a fürdő is fejlődött tavaly Mórahalmon. Nógrádi Zoltán polgármester idén is ezt az irányt szeretné követni. A polgármester elmondta: a lehetőségek évét zárták tavaly Mórahalmon, hiszen több olyan fejlesztésre is esélyt...

Itt a mórahalmi Patkó Lovas Színház 2017-es évada

Jegyek ajándék fürdőbelépővel együtt már kaphatók! 2017-ben ismét felpörög Mórahalom! Klasszikus és új darabokkal várja látogatóit a Patkó Lovas Színház. A Nemzeti Lovas Színházzal karöltve folytatódik az élménysorozat. 2017. július 23. és 24. Kezdés: 20.30 óra SZŰTS ISTVÁN: RÓZSA SÁNDOR, AZ ALFÖLDI BETYÁR 2017. július 29. Kezdés: 20.30...

Két utca újul meg Ruzsán az adósság-konszolidációban részt nem vevő településeknek járó támogatásból

A ruzsai önkormányzat tavaly ismét 44 millió Ft támogatásban részesült az adósság konszolidációban részt nem vett települések számára nyújtható forrásból. Ennek az összegnek és 20 millió Ft-os önerőnek a felhasználásával újulhat meg a Kodály és a Napsugár utca a településen. Az elkövetkezendő időszakban közlekedési...