Zákányszéken tartotta szakmai napját az Óvodák Kistérségi Egyesülete

474

Az egyesület nagy múltra tekint vissza, legfontosabb céljuk pedig, hogy a szakmán belül segítsék egymás munkáját. A mostani, komoly érdeklődéssel bíró rendezvény témája a zöld óvodák tapasztalatai és pedagógiai szemlélete volt. A résztvevőket Liebhaber Gáborné, a zákányszéki Manó-Kert Óvoda vezetője köszöntötte, majd Matuszka Antal polgármester mutatta be a települést. Elmondta, községüket dolgos emberek lakják, van iskolájuk, óvodájuk, bölcsődéjük, szociális intézményük, orvos és fogorvos is. Vagyis minden adott a boldogsághoz. Hozzátette, az önkormányzat kiváló kapcsolatot ápol az oktatási intézményekkel, a legfontosabb feladatuk ugyanis az, hogy a gyerekeik életét színesebbé, szebbé tudják tenni.

Marótiné Hunyadvári Zita egyesületi elnök a tapasztalatcsere és az együtt gondolkodás fontosságáról beszélt stábunknak.

–  A koronavírus miatt kimaradt néhány év, így most hatalmas öröm, hogy újra találkozhatunk, és hogy meg tudjuk tartani ezt a szakmai napot. Szerencsére egyre több intézmény fordul a zöld szemlélet felé, és mindent megtesznek azért, hogy az óvodapedagógusok több ismerettel rendelkezzenek a témában. Erre jó lehetőség ez a program. Előadásokat hallgathatnak a jelenlévők, jó gyakorlatot mutatnak be az egyes óvodák képviselői.

– Gyakran halljuk manapság azt a kifejezést, hogy „zöld”. De mit jelent ez pontosan az óvodában?

 – Például: egyre több természetes alapú tárggyal, eszközökkel rendezzük be a környezetünket, vagy közösen gyűjtjük a  gyerekekkel a papírt, a kupakokat. Ezeknek egyébként közösségformáló ereje is van. Azt látjuk, hogy a családokon sajnos nagy anyagi és egyéb terhek vannak, kevés energia és idő jut arra, hogy a környezetükkel ilyen módon foglalkozzanak, vagy arra figyeljenek. De ha a gyermek hazavisz egy üzenetet az óvodából, akkor a család is nyitottabbá válik.