A pusztamérgesi könyvtár is részt vett a végegyházi könyvtár virágültető kihívásában. A tavalyi évben indították el ezt a kezdeményezést, amelyhez a homokháti település immár másodszor csatlakozott. A lelkesedés igen nagy volt a településen: több mint 40 kertkedvelő mutatta meg büszkeségeit.
A Föld világnapja alkalmából a Végegyháza Könyvtár, Információs és Közösségi Színtér idén is elindította kertszépítő felhívását. A kihíváshoz bárhonnan lehetett csatlakozni képek feltöltésével a közösségi oldalakra a #virágozzésmaradjotthon keresőcímkét használva. A felhívásban a pusztamérgesi könyvtár is részt vett és buzdította a helyi lakókat, hogy fotózzák le kertjüket vagy egy-egy kreatívan kialakított virágkompozíciót otthonukban.
A felhívás célja, hogy a résztvevők ültessenek fákat, cserjéket, virágokat, bármilyen növényt, mellyel szebbé és zöldebbé tehetik a környezetet. A növényekről utána fotót kellett készíteni és azt április 22-ig lehetett elküldeni a könyvtárnak. A fotókat Pusztamérgesen Figura Károlyné könyvtáros várta, majd minden beküldő fotóiból készített egy montázst és azt egy online elérhető albumba gyűjtötte össze. A felhívás nagyon sikeres volt, hiszen a pár száz lelket számláló faluban több mint 40 személy mutatta meg kerti növényeit. A montázsokat a könyvtár közösségi oldalán lehet megtekinteni és akár a tetszik gomb megnyomásával kimutatni elismerésünket.
A többi fotó a pusztamérgesi könytár Facebook-oldalán érhető el.