Újévi hangversennyel köszöntötték 2025-öt Mórahalmon

788
Az Aranyszöm Rendezvényház színházterme adott otthont az immár hagyománnyá vált koncertnek, ahol telt ház várta a fellépő Mórahalmi Fúvószenekart és a MAMI néptáncosait. A péntek esti ünnepi rendezvényt Nógrádi Zoltán polgármester nyitotta meg, majd a város új díszpolgárát, Murányi Gabriellát szólította színpadra és a 2024-ben már díjazottakat is köszöntötte. Vass László augusztus 20-án a Csongrád-Csanád vármegye Közrendjéért és Közbiztonságáért kapott kitüntetést, Tandi Barbara a Magyar Néprajzi Múzeum Nemzetközi Népismereti Filmszemléjének elismerését vehette át, Darabos Zoltán lett a 2023-as év Fiatal Szállodása cím közönségdíjasa, Berta Zsolt pedig az Elixír Medical Wellness Hotel igazgatójaként vette át az Év Szállodája kitüntetést.

(fotók: Toroczkai Mihaela és Móra-Net Televízió)