Kicsit hűvös nyár este volt, de augusztus 20. körül szinte mindig véget ér a nyár. Picit el is késtünk – ez is gyakran megtörténik. Sokan voltak: sok jókedvű ismerős és meglepően sok ismeretlen ember. Volt, aki plédekkel felszerelkezve, volt, aki tapasztalatlanul, ingujjban érkezett. A porond és a díszlet szépen előkészítve állt, a hangosbemondó kedvesen tájékoztatott mindenről, a személyzet nagyon barátságosan és segítőkészen fordult mindenkihez. Egyszóval elkezdődhetett az előadás, és mi tényleg a színházba érkező Közönség-nek éreztük már az elején magunkat. Ez volt nekem az idei István, a király előadás felütése a mórahalmi Patkó Lovas Színházban.

DSC_0107-870x490

A folytatás pedig tényleg jól sikerült. Sokan megpróbálták már újra előadni, átültetni, újraértelmezni, de az első előadások parádés szereposztása, a ’80-as évek egyre forrongóbb hangulatának szinte tökéletes megragadása annyira remekbe szabott darabot teremtett, amit azóta sem tudtak elérni hazánkban a rockopera műfajában alkotók. Ezért is nehéz és nagy merészség ehhez az örökséghez nyúlni. Leginkább talán az énekhangok miatt izgultam, hogy mennyire lesz zavaró egy-egy új, ismeretlen hang, és hogy mennyire szólnak majd szépen. Csalódtam, mert ennyire jól sikerült előadásra nem számítottam. Hagyjuk az apró hibákat, pontatlanságokat, mert az összkép, a teljesítmény nagyon meggyőző volt. Nemcsak a főbb szereplők alakítottak nagyot, derekasan kitettek magukért a többiek is. Külön érdemes és jó érzés kiemelni, hogy helyiek is játszottak a darabban. És ami hozzá tudott tenni ehhez a nehéz műhöz, az maga a lovas színház, a lovak jelenléte. Mert ebbe a darabba illettek és a helyükön voltak a lovak, nemcsak az érdekes díszlet szerepében láthattuk őket. Az István, a király előadások sorában érdemes lenne lovas színházi fejezetet nyitni, mert ez valóban új megközelítése, értelmezése a műnek.

DSC_0038

Nagy élmény volt, valóban felülmúlta várakozásainkat. De egyben magasra is helyezte a mércét, mert ez az a szint, amivel érdemes kiállni emberek elé, teremteni valamit. Valamit, ami ebben a felfogásban egy fiatal fogalom, és Mórahalomhoz is szorosan kötődik: ez a lovas színház.

Annak idején, amikor épült a lovarda, talán sokan kétkedve fogadták létjogosultságát. De látva az István, a királyt, végignézve a nyári műsorok sokszínűségén, kijelenthetjük, sikerült egy nagyszerű programhelyszínt építeni. Olyan funkciót adtak működtetői ennek az egyébként is ritka épületnek, és úgy töltik meg programokkal, hogy a mórahalmi Patkó Lovas Színház komoly helyet vív ki magának a Dél-Alföld kulturális térképén.

Köszönjük megálmodóinak, köszönjük működtetőinek! Kíváncsian, reménykedve és büszkén várjuk a következő évadot.

 

Szécsi Imre