Sándorfalvának több mint 50 éve van bölcsődéje. A 48 férőhelyes intézményben azonban gyorsan betelnek a helyek, sok igénylőt kénytelenek elutasítani. A település vezetői ezért úgy döntöttek megnövelik a férőhelyek számát. A régi bölcsőde lakóházakkal van körülvéve, így a bővítése nem megoldható. Az építkezésre kijelölt rész azonban eleve intézményi fejlesztésre volt elkülönítve, így ott megfelelő helye lesz az új intézménynek.
A városban 2016-ban 198 három éven aluli gyermek élt , 2020-ra ez a szám 239 lett. Látható tehát, hogy indokolt egy új bölcsőde megépítése. A település uniós pályázaton nyert 316 millió forintot a megvalósításra. Az építkezés pedig már meg is indult a kiskörúti óvoda melletti üres területen.
Az épületben 3 csoportszoba lesz, emellett orvosi helyiséget és sószobát is kialakítanak. A szükséges energia egy részét pedig napelemek termelik majd. Az építkezésre 9 hónapja lesz a kivitelezőnek, így jövő szeptemberben már 36 gyerek felügyeletéről tudnak majd ott gondoskodni.
A beruházás munkahelyteremtő is, hiszen hamarosan meghirdetik azokat az állásokat 6-8 fő részére, amelyeket az új bölcsődében lehet majd betölteni.