Vasárnap ünnepélyes keretek között adták át és szenteltek fel Zákányszék határában egy ajándékba kapott Szűz Mária-szobrot. A szertartásnak sokan szerettek volna részesei lenni, hogy aztán imádkozhassanak a felszentelt szobor előtt. Az eseményen nem csak zákányszéki, hanem környékbeli mórahalmi hívek is jelen voltak.
Mórahalom felől Zákányszék határán Szűz Mária-szobor fogadja az arra járókat a főút és a kerékpárút mellett. A talapzaton álló, fülkében elhelyezett, közel 1,5 méter magas alkotás ünnepélyes megáldása június 6-án, vasárnap volt.
– Sok település szélén fogadalmi kereszteket, szobrokat állítottak, sok helyen látni ilyeneket az út mentén. A Jászságban Szent Vendel-szobrokat, mert ő a jószágtartók és a jószágok védőszentje, a vízpartoknál Nepomuki Szent János-szobrokat, mert ő a vízen áthaladók védőszentje. Jött a lehetőség, hogy nekünk is legyen egy ilyen – mondta Janes Zoltán atya, Zákányszék plébánosa.
A szobrot Kazi Péter alpolgármester kapta ajándékba Hatvani Máriától, a kisteleki Tündérkert létrehozójától, aki egy böllérnapra hozta el ajándékba. Egy szegedi restaurátornál felújíttatták, közben a talpazaton álló szoborfülke is elkészült az egykori Putyi tejcsarnoknál, Mórahalom és Zákányszék határában.
– Nagy öröm számunkra, hogy felajánlásból és adományokból elkészülhetett a Mórahalom és Zákányszék közötti határúton lévő tanyánál, közismert nevén a volt Putyi tejcsarnoknál lévő Szűz Mária-szobor. Bízom abban, hogy ez a szobor is emlékezteti településünk lakóit és az ide betérőket, átutazókat Isten gondviselő szeretetére és Szűz Mária anyai pártfogására – tette hozzá Janes Zoltán atya, aki mellett Joó Balázs, Mórahalom esperes-plébánosa vett részt a szentelésben.
Matuszka Antal polgármester köszöntőjében elmondta, hogy a szobor már most mindenkinek mást jelent, és minden arra járónak biztosan mást fog jelenteni az emlékhely Szűz Máriával. Ez a szobor anyaként várja a Mórahalom felől érkező Zákányszékieket és köszönti a településre érkezőket.
– Talán egy pillanatra mindannyian megállnak, kilépnek a rohanó világból, és emlékeznek egy kicsit életük fontos pillanataiban. – tette hozzá köszöntőjében a polgármester.
Forrás: delmagyar.hu
Fotók: Börcsök Zoltán