Strandpapucsban zenélnek majd a szegedi szimfonikusok Mórahalmon

805

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága azzal a céllal indította el a Tér-Zene programot, hogy a komolyzenét népszerűsítse. Ez az úgynevezett pilot program tökéletes arra, hogy felkeltse az emberek figyelmét és érdeklődését a klasszikus zene iránt. Ebben a programban Algyő, Kistelek és Makó mellett Mórahalom városa is részt vesz és otthont ad ezeknek a koncerteknek március óta.

A cél az, hogy több és hétköznapibb helyzetekbe, illetve helyszíneken találkozzanak klasszikus zenével az emberek. A zenészeknek is egy új kihívást jelent ez a fajta megjelenés, hiszen elszakadva a koncertterem biztonságától, egy vadidegen helyszínen kell kiállni a plénum elé és például gyalogosoknak, biciklizőknek vagy autósoknak játszani úgy, hogy megállnak és élvezik az élő zenét.

Ebben a szezonban márciustól egészen a szezon végéig komolyzenei koncertek lesznek megtekinthetők a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő bejárata előtt minden szerdán és szombaton 11 órától. Változatos repertoárral és előadói gárdával várják a nézőket.

A koncerteken fellépett már többek között Szecsődi Ferenc Liszt Ferenc-díjas magyar hegedűművész, tanár, érdemes és kiváló művész, valamint az Oscar-díjra jelölt “Ne égesd el” című film zeneszerzője, Benedekfi István zongoraművész, aki aktívan foglalkozik zeneszerzéssel, művei országos és nemzetközi színpadokon hangzanak el.

Mórahalmon egy új formában is elindulnak a koncertek. Június 19-től a fürdőben a Szegedi Szimfonikus Zenekar bizonyos formációi jönnek és adnak „tér-zene” koncertet a medence partján. Igazán különlegesek lesznek ezek a fellépések, hiszen az előadók strandpapucsba és mondhatni fürdőnadrágban zenélnek a csobbanó vendégeknek.

A koncertek időpontjai láthatóak lesznek folyamatosan Mórahalom város összes internetes és egyéb hírportáljain.