Dénes László a mórahalmi önkormányzat energetikusa. Ez még önmagában nem is feltétlenül hírértékű, az már inkább, hogy szabadidejében rajzol és fest, nem is akárhogyan. Most Önök is megnézhetik a munkáit az Aranyszöm Rendezvényházban, egészen október végéig. Az amatőr képzőművésznek ez az első önálló tárlata.
– Így van, pedig már több, mint 25 éves festek. Mindig szerettem rajzolgatni, ezért négy évvel ezelőtt két, egy-egy éves festőakadémiát is elvégeztem. Azóta intenzívebben alkotok, általában akvarell technikával, de próbálgatom a pasztell –és szénceruzát is.
A kiállítás három részre tagolódik, egyik az épített környezet, ezt épületek, várak ihlették. A műszaki egyetemen készített rajzok hatottak rá, az ott tanult perspektívaábrázolások jelennek meg ezeken a képein. A mediterrán hangulatú művei többnyire Horvátországot illetve Ciprust idézik, a többi akotás pedig az utazgatásainak a lenyomata. Gyakran fényképez, a festményeket pedig a fotók alapján készíti.
– Amikor elfáradok a napi „reál” munkában, jól esik, hogy ecsetet vehetek a kezembe. A művészet és az alkotás kikapcsol, pihentet.