„Mi nem a meghátrálás emberei vagyunk hanem a hitéi” – a 30 éve újjáalakult Mórahalmi Gazdakört ünnepelték

491

A 30 éve újjáalakult Mórahalmi Gazdakört ünnepelték hétvégén a Babos Tanyán. A tagokat, családtagjaikat és a támogatókat, barátokat  színes műsorral lepték meg a szervezők. Részt vett a rendezvényen Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke, az országgyűlés alelnöke is, aki arról beszélt köszöntőjében, hogy a mórahalmi gazdák sosem nem hátráltak meg, még akkor sem, amikor az egykori hatalom egy tollvonással megszüntette a szervezetet.

– A Bibliából idéznék: „Mi nem a meghátrálás emberei vagyunk hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” A rendszerváltás hajnalán szűk kis „agráros” csapatunkkal összefogtunk, és az ópusztaszeri csárda teraszán úgy döntöttünk, hogy újra létrehozzuk ezt az érdekképviseletet, ami segíti majd a gazdák önálló életét. Nagy lendülettel, erős hittel álltunk neki a munkának. A hagyományokat akartuk újjáéleszteni. Egy nagyon nehéz korszak után kellett talpra állni, és továbbra is talpon kell maradnunk. Bár ma már másfajta tudás kell, de a régi hit, a régi erő és kitartás továbbra is nélkülözhetetlen. És ez megvan a mórahalmi gazdaközösségben.

Mihálffy Béla, a térség országgyűlési képviselője a magyar értelmező kéziszótárban lapozta fel a gazdakör címszót.

– A könyv szerint  a gazdakör a mezőgazdaságból élők érdekvédelmi szervezete, tagjai a gazdák. Az, hogy kik és milyenek a gazdák, a saját tapasztalatomból mondanám el. Egyenes jelleműek, családszeretők, szorgalmasak, hitüket és politikai hovatartozásukat határozottan megvalló, büszke magyar emberek. Nekem most nincs más dolgom, mint megköszönni kitartó munkájukat, és szeretném, ha a Jóisten segítené őket. És bár most igen nehéz helyzetben vannak, jönnek még szebb idők, jönnek még jobb idők.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere pohárköszöntőt mondott, amelyben a parasztemberek végtelen hitéről és erejéről beszélt.

– Ha megkérdezik tőlem, mit jelent számomra a gazdakör, sok-sok szempont alapján tudnám azt leírni. Először is jelenti a családomat, akik generációkon át a földből éltek tisztességgel, igyekeztek a gazdatársadalom azon tagjai közé tartozni, akik becsülettel végzik a munkát, őrzik az értékrendet, amit minden parasztembernek megőrizni szükséges. Jelenti a Jóisten minden erejét, akaratát és gondoskodását, amely a gazda feje fölött az egyedüli törvény, hiszen Ő adja meg életükben azon kereteket, amit a föld művelésével kell kitölteni. És jelenti még magát a földet, amely olykor ad, máskor elvesz, de jelenti a végtelen örömöt, országunkat, a hazát is. Istenhit, a föld szeretete, a haza iránti szolgálat, ez jellemezte és jellemzi ma is a vidék emberét. Köszönöm a gazdakör tagjainak, családtagjaiknak, támogatóknak, együttműködő szervezeteknek amit tettek és tesznek, és azoknak is, akik már odafentről, a felhők mögül figyelnek, és boldogok, hogy amit egykor erőn felül vállaltak, maradandó értékké váltak, és a gazdakörben tovább élnek.

Hódi Pál, a Mórahalmi Gazdakör titkára egy Robert Collier idézetet szőtt bele köszöntőjébe:

– „A siker napról napra megismételt kis igyekezetek összessége”  És a sok-sok kis igyekezet eredménye például az, hogy a Mórahalmi Gazdakör munkáját korábban emlékplakettel ismerte el a város, vagy hogy a megyei közgyűlés 2015-ben szintén jutalmazott bennünket. Öröm számomra, hogy olyan szervezetnek lehetek tagja, amely már 30 éve működik. Ez egy olyan közösség, amit a gazdálkodók, a tagság ereje és szeretete tart össze.

A jubileumi ünnepségen emlékplakettet vehettek át a gazdakör tagjai és támogatói, majd a velük együttműködő civil szervezetek, valamint a város önkormányzatának képviselői emlékszalaggal díszítették fel a gazdakör legszentebb szimbólumát, a zászlót. A Mórahalom Néptánc Egyesület széki táncokat adott elő, a város kulturális életének egyik meghatározó egyénisége, Magyarné Rozi, a civil szervezetek nevében verssel köszöntötte a gazdákat, Ördög Mihály, a Mórahalmi Fúvószenekar klarinétosa pedig Bartók Béla Este a székelyeknél című művét játszotta el.