Ivartalanításra és kommunális eszköz vásárlására nyert a legtöbb község támogatást a Magyar Falu programban. Most azok a falvak kaptak kormányzati forrást, akik a program kiírásain nem nyertek, de tartaléklistára került a pályázatuk. Újabb 278 millió forint érkezik a megyébe.
Országszerte több mint 200, falusi önkormányzat tulajdonában lévő orvosi rendelő, közösségi tér, szolgálati lakás fejlesztése történik meg, 250 településen játszóterek, óvoda udvarok játszóeszközei újulnak meg, 150 településen önkormányzati utcákat, kerékpárutakat újítanak fel és több mint 350 településen kommunális eszközöket szerezhetnek be. Ezt Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos jelentette be, aki közölte, a fejlesztések a Magyar Falu programban valósulnak meg, miután a kormány 25 milliárd forintot biztosít az idei év második felében a tartaléklistán lévő pályázatok támogatására.
A nyertesek közt van számos Csongrád-Csanád megyei falu is, összesen 278 millió 561 ezer forint érkezik a megújításukra.
A legtöbben kommunális eszköz beszerzésére nyertek pénzt. Ásotthalom, Bordány, Földeák, Kübekháza, Nagylak, Röszke és Zákányszék is vásárolhat olyan eszközt vagy munkagépet, amely hozzájárul a belterületi közterületek megfelelő karbantartásához, közparkok, járdák, járda melletti zöldterületek, emlékhelyek gondozásához, valamint a köztisztasági szolgáltatásokhoz.
Nagy Attila Gyula, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés Terület-, Gazdaság- és Turizmusfejlesztési Bizottságának elnöke lapunknak elmondta, a kommunális eszköz beszerzése mellett a felelős állattartást támogató pályázat is népszerű volt, erre most nagyobb forrást különített el a kormány, mint az első pályázati körben. Így Bordány, Deszk, Forráskút, Öttömös, Pusztamérges, Röszke és Tiszasziget is segítséget tud nyújtani a település lakóinak az ebek, macskák ivartalaníttatásához, veszettség elleni védőoltásához és mikrochippel történő ellátásához.
Az elnök beszélt arról is, hogy ekkora összeget még sosem különítettek el a programban a tartaléklistán lévő pályázatok támogatására, a forrásban pedig azok az önkormányzatok és egyházközségek részesülnek, akiknek nem nyert a pályázati anyaguk az idei kiírásokon. A programban ugyanis igen ritka, amikor egy pályázatot elutasítanak, hiszen azokat, akiket nem tudnak első körben támogatni, a tartaléklistára teszik – tette hozzá.
Nagy Attila Gyula jelezte, településük, Üllés is a tartaléklistán volt, így most csaknem 5 millió forintot kaptak közösségi program szervezésére, a támogatásból pedig a közösségszervezők bérét finanszírozzák, valamint az adventi és a tavaszi eseményeikhez vásárolnak eszközt.
Üllés mellett erre a célra Bordány és Klárafalva is pénzt nyert. Továbbá orvosi eszközöket vásárolhat Deszk, óvodaudvart vagy játszóteret újíthat meg Földeák, Kiszombor, Kövegy, Maroslele és Székkutas, járdát építhet Ruzsa, míg Apátfalva és Pusztamérges egyházi közösségi teret fejleszthet. Székkutas az önkormányzati temető renoválásra is forrást kapott, Baks, Kübekháza és Maroslele utat vagy kerékpárutat létesíthet, míg a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása orvosi rendelőt fejleszthet.
A Miniszterelnökség beszámolója szerint a nyerteseket még a héten értesítik, és öt napon belül kiutalják nekik az elnyert összeget.
Forrás: delmagyar.hu
A kiemelt fotó csak illusztráció.