Kérdések és válaszok – Emberek a szavak mögött
Ördögné Gárgyán Mária nyugalmazott pedagógus, tankerületi igazgató
A Móra-Net Tv új kezdeményezése egy körkérdés, mellyel közismert térségbeli személyeket szeretnénk kicsit közelebbről bemutatni. E néhány kérdés rövid megválaszolásával nem csak az olvasók tudhatnak meg érdekességeket és ismerhetik meg egy másik oldaláról a polgármestert vagy az igazgatót. Célunk mindezzel az is, hogy játékos formában arra késztessük a kitöltőt, hogy álljon meg néhány percre a hétköznapok monoton teendői közepette, és kerüljön közelebb önmagához.
1. Mikor írt (kézzel) utoljára képeslapot és kinek?
Már idejét se tudom, olyan régen a közvetlen rokonoknak, barátaimnak nagyobb ünnepeken. Az elektronikus világ annyira átszövi a mindennapjaimat, hogy szinte mindent interneten keresztül intézek.
Azért ha jobban meggondolom, egy kivétel volt. Ha nem is klasszikus képeslapot, de egy gratuláló kártyát készítettem egy évvel ezelőtt néhány személyes gondolattal, szigorúan kézzel írva az egyik volt kollégámnak, barátomnak kitüntetése alkalmából.
2. Mit venne 3000Ft-ból egy vasárnapi ebédhez?
A vasárnapi ebéd legtöbbször húslevessel indul. Kicsit szűkös a keret, szóval húsos csontot vagy csirkeszárnyat vennék hozzá a zöldségek mellé.
A főétel a mélyhűtőmben lapuló, akciósan vásárolt(J) kacsaszárnytőből készülne, amit jól befűszerezve alacsony hőfokon, hosszan sütnék a sütőben és csak a végén pirítanám meg. Krumplipürével és meggybefőttel isteni!
A desszert egy egyszerű, de annál finomabb tejfölös – kekszes sütemény lenne, ez két főre még talán pont beleférne a költségekbe. J
3. Három kívánság az aranyhaltól.
Ha ezek a csoda aranyhalak a világ nagy problémáin már túllennének – feltételezem, hogy könnyedén megoldanák őket – az én „szerény” személyes kéréseim ezek lennének:
- Bármilyen akadályt is gördít elém az élet, ne veszítsem el az optimizmusomat, a hitemet abban, hogy minden élethelyzetre van megfelelő válasz.
- Életem végéig megőrizzem a szellemi frissességemet.
- A gyermekeim, unokáim kapjanak olyan lehetőségeket az élettől, amiben örömüket lelik, és tudjanak is élni vele.
4. Mit vett el Öntől és mit adott a koronavírus?
A koronavírus ugyanazt vette el tőlem, mint nagyon sok családtól: a szabad mozgás, a személyes találkozások lehetőségét. Megnehezítette a gyerekeimmel, unokáimmal való kapcsolattartást… és meghiúsított egy ünnepi eseményt is, ami még várat magára J.
Adott ugyanakkor újabb hangsúlyokat és feladatokat, még több figyelmet idős szüleinkre és azt az érzést, hogy mindennél nagyobb szükségük van a támaszomra, ugyanakkor szükség esetén nekem is lenne kihez fordulnom.
5. Egy dal, amit szeret, vagy néha eszébe jut.
Több ilyen dal is van, de most elsőként „Márti dala” jutott eszembe Pásztor Annától, magaménak érzem minden sorát.
„Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni majd az unokáknak, mikor körbeállnak…hogy ne kelljen félni… hogy elmúlt az élet…„
Arról az érzésről szól, hogy a hétköznapokban sem kell feladni önmagunkat, meg kell tenni mindent, hogy minél több, színesebb tartalommal töltsük meg a nekünk szánt kereteket.
6. Mit veszített el mostanában?
Először tárgyi dologra gondoltam, pl. fél pár kesztyűre, mert a kesztyűimet rendszeresen elhagyom, aztán elszégyelltem magam, mert a legnagyobb veszteség másfél éve Apukám elvesztése volt.
A közelmúltban pedig egy szerencsétlen, tisztázatlan eset miatt a higgadtságomat veszítettem el, amit azóta is sajnálok.
7. Mire a legbüszkébb?
Ha szigorúan egy dolgot kellene említenem, akkor a gyerekeimet, Nórit és Árpit mondanám, akik mind a ketten sikeresek a maguk területén. Büszke vagyok rá, hogy egyikük se felejtette el, hogy honnan származik! Szeretném hinni, hogy ehhez a szülői házban megtapasztalt értékrend, a meleg szerető családi légkör is hozzásegítette őket.
De szerencsére vannak ezen kívül is dolgok, amire „saját jogon” is büszke lehetek. Pedagógusként, vezetőként is sok pozitív visszajelzést kaptam munkatársaimtól, a település vezetőitől és büszkén őrzöm a könyvespolcomon azt a kedves irományt is, amit attól az osztálytól kaptam búcsúzóul, akinél az utolsó fizika órámat tartottam.
8. Ha a világon bárkit meghívhatna ebédre, ki lenne az?
Nincsenek nagy vágyaim… minél többször a családomat. J
Ha mégis kell egy nevet mondanom, akkor talán Kepes Andrást említeném, mert most éppen az ő könyvét olvasom. Szívesen emlékszem vissza arra a műsorára, amikor három vacsoravendéget hívott az élet legkülönbözőbb területéről és nagyon kellemesen elbeszélgettek.
9. Az életében elért melyik eredményére a legbüszkébb?
Ha egy szóval kellene válaszolnom, akkor a „megbecsültség” jutna eszembe.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a sors 21 évesen visszavezérelt Mórahalomra és ezt a várost tekinthetem otthonomnak. Büszke vagyok rá, hogy részese lehettem annak az intézményvezetésnek, mely új lendületet adott az iskolának. Visszatekintve úgy érzem, tartalmas 42 évet tudhatok magam mögött. Mindegyik szerepemben megpróbáltam maximumot nyújtani, mindegyikben a kihívást kerestem és mindegyikben megtaláltam az örömömet. Ez idő alatt sok kiváló emberrel, közösséggel volt módom együttműködni. Jó érzéssel tölt el, hogy nem tudok úgy elmenni az utcán, hogy valaki rám ne köszönjön, ne viszonozná a mosolyomat.
10. Melyik a legrosszabb szokása?
Többek szerint „impulzív” alkat vagyok, ezért állandóan pörgök, ebből fakadóan olykor-olykor közbevágok, befejezem mások mondatait L. Ugyanakkor nagyon bánt, ha valamit elrontok, sokáig őrlöm magam rajta.
11. Melyik volt élete legboldogabb napja?
Nincs „legboldogabb”, de szerencsére van számtalan „kiemelkedően boldog” pillanat, amire szívesen emlékszem. A gyermekeim születése, sikerei, a családdal megélt emlékezetes együttlétek mindenképpen ide tartoznak. Bevillannak a táborozások emlékei, egy mezei virágból font koszorú, amit a gyerekek fontak a fejemre, egy sikeres szereplés az osztályommal, tanítványaim eredményei, a búcsúztatásom az iskolától, amiből áradt a kollégák szeretete… és azok az ünnep számba menő napok, amikor a színtársulattal learattuk az éppen aktuális darabbal a tapsot.
12. Bakancslista első sora?
Sokat együtt lenni az unokákkal, szeretnék „vidéki nagymama” helyett olyan igazi nagyi lenni, mint amilyen nagyija volt az én anyukám a gyerekeimnek.
