Hivatalosan is átadták az új mórahalmi kollégiumot

1269

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtökön a mórahalmi Szilágyi Mihály Kollégiumot, amelynek megépítésével a város történelmének egyik legnagyobb kormányzati beruházása fejeződött be. A 150 fő elhelyezését biztosító, három szintes intézménybe a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola tanulói nyerhettek felvételt.  A kollégium létrejöttét az Innovációs és Technológiai Minisztérium – amelynek jogutódja a Kulturális és Innovációs Minisztérium – 2,5 milliárd Forinttal, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal 225 millió Forinttal támogatta.

Az ünnepélyes megnyitón megjelent dr. Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, Krucsainé Herter Anikó költségvetési, gazdálkodási és személyügyekért felelős helyettes államtitkár, Zsódi Viktor, a Piarista Rend tartományfőnöke, Erdélyi Margit, a Szegedi SZC főigazgató asszonya, Dr. Dobos Lilla, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnökhelyettes asszonya, Mihálffy Béla országgyűlési képviselő és Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere is.

Angyalné Kovács Anikó, a Szegedi Szakképzési Centrum Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Szilágyi Mihály Kollégium igazgatója köszöntő beszédében elmondta, a kollégium kezdettől fogva része volt az intézménynek, amely eljutott négy ideiglenes épület kinövése után oda, hogy egy csodálatos épületben egységként működhessen. Nógrádi Zoltán a rendezvényen arról beszélt, komoly összefogással jött létre a mórahalmi csoda, egy iskola a határon. Hozzátette,  ez az esemény igazi ünnep a városban.  dr. Vitályos Eszter azt hangsúlyozta, hogy soha egyetlen kormány nem költött még ennyit felsőoktatásra, szakképzésre, mint a mostani. Ennek eredménye a mórhalmi iskola és kollégium is. Mihálffy Béla elmondta, ez az intézmény egy újabb lépés a magyar vidék oktatásának fejlődésében. Kiemelte, fontosnak tartja hogy a nagyvárosok mellett a vidéki városokban, mint Mórahalmon is, virágozzon az oktatási élet.

A királyhalmi iskolások táncprodukciója, az összetartozás fájának feldíszítése, és a Tóth János szakképző iskola diákjainak flashmob tánca után Zsódi Viktor tartományfőnök, Kopasz István és Reusz József mórahalmi plébános megáldotta a kollégiumot.

 Mórahalom hosszú évek munkájával hozta létre 2018-ban azt a szakképző intézményt, amely azóta a térség egyik legkedveltebb középszintű oktatást biztosító iskolájává vált. Az intézmény vonzereje határon túlra is elér, így a folyamatos tanulói létszámnövekedés miatt új kollégiumi férőhelyekre volt szükség. Mórahalom Önkormányzata a városközponti részen térítésmentesen biztosított területet az építkezéshez, amelynek helyszíne a Mórahalom belterület 892/1 helyrajzi számú, természetben a Szilágyi Mihály utca 2. szám alatt található. A 3135,42 m2 hasznos alapterületű, modern, ízléses bútorokkal berendezett és tökéletes felszereltségű épületben tanulószobákat, elkülönítő-és orvosi szobákat, közösségi tereket és személyzeti helyiségeket is kialakítottak. Az intézményben 2+2-es lakóegységeket alakítottak ki, személyenként 6 m²-es alapterülettel. A 25 m²-es, 4 fős hálószobához 1 db közös fürdőszoba tusolóval, és 1 db WC mosdóval tartozik. Az épület akadálymentesített, lifttel ellátott, a lift szintén akadálymentesített. Négy diák és egy felnőtt számára pedig akadálymentesített fekhely biztosított. A kollégium környezetére is figyeltek, az udvaron például multifunkciós, rekortán borítású pálya épült világítással és a szükséges sporteszközökkel. A belső udvar kertészeti rendezésére is sor került, amely a talaj-előkészítést, füvesítést, növénytelepítést és öntözést foglalja magában. A parkosított udvarba kerti padok kerültek,  a bekerített belső udvarhoz tartozik továbbá kerti szerszámtároló, hulladéktároló, és kerékpártároló. A beruházás tartalmazza továbbá 26 db általános és 1 db mozgáskorlátozott parkoló létesítését a kollégiumhoz kapcsolódva.

A kollégium alapfeladata, hogy biztosítsa a megfelelő lakhatási és tanulási feltételeket azon tanulók számára, akiknek a lakóhelyén nincs lehetőség a tanuláshoz, a szabad iskolaválasztáshoz való jog érvényesítésére, a nemzetiségi oktatásra, illetve akiknek a családja nem tudja biztosítani a tanuláshoz szükséges körülményeket. A most átadott intézmény létrejöttével olyan kollégiumi nevelés válik lehetővé, amely a diákok egyéni fejlődését, a hátránnyal küzdők felzárkóztatását, a gyermekek tehetségének kibontakoztatását segíti elő. Ennek érdekében a kollégium a kollégiumi nevelés országos alapprogramját sajátos helyzetére adaptálva szakmai programjában lehetőséget biztosít az ismeretszerzés, a megismerési és gondolkodási képességek fejlesztésére, valamint arra, hogy a tanulók megismerjék és elsajátítsák a helyes tanulási módszereket.