Hárman kaptak Domaszékért kitüntető címet  – A településen élőkért tevékenykednek

1525

Három, a helyi közösségért tevékenykedő domaszékit tüntettek ki a falunapokon a hétvégén. A Domaszékért címet Nagyné Volford Irén nyugdíjas pedagógus, Ördög Istvánné, a Jázmin Nyugdíjas Klub és Szekeres Péter Pálné, a Domaszéki Családok Klubjának vezetője vehette át Kispéter Géza polgármestertől. Domaszék képviselő-testülete a június ülésén döntött a Domaszékért kitüntető címek idei díjazottjairól. Az elismeréseket a múlt hét végi falunapokon adták át.

A testület kitüntetésben részesítette Nagyné Volford Irén nyugdíjas pedagógust, aki a település közösségének, diákjainak érdekében önzetlen, kitartó munkát végezve tevékenykedett, elősegítette Domaszék és a gyermekek fejlődését.

–1980. február elsején kezdtem a pályámat magyar-történelem szakos tanárként Domaszéken. Itt kezdtem és 39 év elteltével itt is fejeztem be. Természetesen hiányzik a tanítás, mert az egy életforma. Sok olyan diákom volt, akinek a szülei is tanítványaim voltak – mondta a pedagógus, aki megtisztelőnek nevezte az elismerést. – Örülök, hogy eszükbe jutottam a képviselőknek, akik közül szintén többet tanítottam – tette hozzá Nagyné, aki még nem tudja, milyen lesz az élete nyugdíjasként a diákok nélkül, de mint fogalmazott, ebben is a jót keresi, mint mindenben.

Szintén kitüntetésben részesítették Ördög Istvánnét, a Jázmin Nyugdíjas Klub vezetőjét, mivel a település közösségének érdekében önzetlen kitartó munkát végzett. A klub 2000 januárjában alakult, minden évben megrendezik a sportcsarnokban a tíz nyugdíjasklubot összefogó találkozót, ősz végén pedig szüreti mulatságot szerveznek.

–2011. január elseje óta, kilenc éve vezetem a klubot, és ameddig bírom, folytatom a munkát, mert ez éltet. Az unokáim már nagyok, klasszikus nagymamai feladatokat nem kell ellátnom. Köszönöm, meglepett ez az elismerés, ami nemcsak nekem, hanem azoknak is szól, akik a háttérből segítik a munkámat – mondott köszönetet a díjért Ördög Istvánné.

A harmadik díjazott Szekeres Péter Pálné, a Domaszéki Családok Klubjának vezetője, aki szintén a településért dolgozik évek óta. Szekeres Ildikó elmondta, a klub elődje 1995-ben alakult a több gyermeket nevelő családok érdekeinek védelmében.

–2010 decemberében a Domaszéki Nagycsaládosok csoportja elhatározta, hogy minden család számára lehetővé teszik a csatlakozást és a programokon való részvételt, ezért egy klub megalapításáról döntöttünk, ez lett a Domaszéki Családok Klubja, amelynek célja az itt élő családok összefogása, programok szervezése. Meglepődtem, amikor a polgármester felhívott, hogy legyek ott a színpadnál. Nem tudtam eltalálni, miért. Nem számítottam az elismerésre, ami nagyon jólesett, de nem ezért csinálom, hanem a gyerekekért és a közösségért – mondta Ildikó.

Forrás: delmagyar.hu