„Kedves vendég nem kínálunk, végy egyedül, itt a tálunk” – Falvédők az ásotthalmi művelődési házban

2195

Az ásotthalmi művelődési ház dolgozói nemrég a lakosság segítségét kérték ahhoz, hogy régi falvédőkből kiállítást rendezhessenek. A szekrények mélyéről előkerült és a falakról levett darabokat április 21-től május végéig tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítást a Tavaszköszöntő Népzenei Találkozó keretében nyitják meg.

_1004678

A Móra-Net Tv-nek Farkasné Németh Ibolya közművelődési szakember és Nyerges Istvánné nyilatkozott. Más településeken már nyílt falvédő kiállítás, ezek nagy népszerűségnek örvendtek, innen jött az ötlet, hogy Ásotthalmon is lehetne szervezni hasonlót. Maga a gyűjtés is nagy érdeklődést váltott ki, a vártnál nagyobb mennyiségű kiállítási anyag érkezett be. A használati nyomokat viselő falvédők is kikerültek a művelődési ház falára, azokon látszik igazán, hogy régiek. A Gátsori Tanyamúzeum és Közösségi Házból 14 falvédő látható a művelődési ház kiállításán. A legrégebbi darabok 1932-ben és 1956-ban készültek. Sok olyan falvédő van, amit az hozott be, aki kihímezte.

_1004670

A hímzéseket szálas öltéssel vagy keresztszemes öltéssel varrták. Léteznek előre nyomtatott minták, de üres anyagra kézzel is rajzoltak, ezek körülbelül azonos arányban szerepelnek a kiállításon. A konyhát, szobát díszítették ezek a hímzések. Az asszonyok szabadidejükben hímeztek, mert nem volt más szórakozási lehetőség. A falvédőkön rövid, főleg párkapcsolatra vonatkozó bölcsességek, dalszövegek, vallási témák jelentek meg.

_1004705