Az Ásotthalom Községi Polgárőr Egyesület 2017. február 18.-án tartotta évértékelő közgyűlését a helyi művelődési központban. Az évértékelőn a tagság és a hozzátartozók valamint a támogatók is megjelentek.
Forrás: www.csmpszsz.hu
Pőcze Levente elnök köszöntötte a tagságot és hozzátartozóikat valamint a meghívott vendégeket. A Közgyűlést megtisztelte jelenlétével Toroczkai László Ásotthalom polgármestere, Magyari Béla a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség tiszteletbeli elnöke, Köles Attila rendőr alezredes a Mórahalom város Rendőrős vezetője és Révész Szabolcs rendőr alezredes a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség vezetője.
Elsőként az elnöki beszámoló következett, amit Pőcze Levente elnök terjesztett a közgyűlés elé. Kiemelte, hogy a település lakosságának több mint 50%-a külterületen él, ami többlet feladatot jelent a polgárőrség számára. Részletesen ismertette az egyesület 2016. évi tevékenységét. Nagyon fontos volt a tanév kezdetén, az iskola környékén a közös szolgálat ellátása, valamint a községi rendezvények biztosítása. A kegyeleti ünnepkor a temető és környékén töltött szolgálatok, amelyet a lakosság is megköszönt. Az elnök úgy fogalmazott, hogy nagyon szép eredményekről tudtunk beszámolni, a közbiztonság és a bűnmegelőzési feladatok ellátásával. A szolgálataikat általában a rendőrséggel közösen látják el. Céljuk a lakosság szubjektív biztonság érzetének növelése. Az önkormányzattal, a rendőrséggel és a lakossággal nagyon jó a kapcsolatuk. Megemlítette még, hogy a migrációval a 2016 évben érezhetően kevesebb feladatuk volt, mint 2015 évben. Sokat segítettek a vendég polgárőrök a településen a szolgálat ellátásban is. Végezetül kiemelte még, hogy az önkormányzattól és megyei szövetségtől kapott támogatás biztosította az egyesület számára a stabil kiegyensúlyozott gazdálkodást, de pályázaton is nyertek működési támogatást.
Elsőként Révész Szabolcs a határrendészet vezetője hozzászólásában kiemelte, hogy a határrendészet 2016 évi jó eredményeikhez nagyban hozzájárult a polgárőrség tevékenysége is. A polgárőrség nagyon sokat segített a határrendészetnek bejelentésekkel, elfogásokkal, együttműködéssel, amelyet ezúton is nagyon köszön minden egyes tagnak. A jövőben is számítanak a polgárőrség segítségére. Megemlítette még, hogy fontosnak tartja a település mezőőrei is sokat segítették munkájukat.
Toroczkai László polgármester is szót kért. Nagyra tartja a polgárőrök önzetlen feladat vállalását, amivel hozzájárultak a község lakosságának szubjektív érzetének javításához. A polgármester úr hozzászólásában elmondta, hogy a település ma már nem tudja nélkülözni a polgárőrség munkáját. A polgárőrség és a mezőőrség nagyon jól tud együtt dolgozni a település biztonsága érdekében. Elmondta még, hogy ebben az évben is támogatja az önkormányzat a polgárőr egyesületet. Hosszan beszélt még a migrációról, és a település feladatairól. Örömét fejezte ki, hogy a község területén egy jól szervezet polgárőrség dolgozik a lakosság érdekében és a lakosság nevében megköszönte a munkájukat.
Köles Attila a rendőrőrs vezetője, elismerően szólt az egyesület tevékenységéről, megköszönte a polgárőrök önkéntes munkavégzését és elmondta, hogy nagyon fontosnak tartja a közös szolgálatok ellátását a rendőrséggel. Sajnos a hosszú hideg idő miatt megszaporodtak a falopások. A polgárőrség segítségével sikerült felderíteni az elkövetőket. Köszönet minden polgárőrnek a bűnmegelőzés és közbiztonság területén kifejtett tevékenységéért és a jövőben is számít segítségükre.
Ezután Magyari Béla tiszteletbeli elnök, ismertette gondolatait. Kiemelte, nagyon őrül annak, hogy az egyesület kiemelten jól működik. Példaértékű az a kapcsolati rendszer, melyet az egyesület kiépített a társszervekkel és a település lakóival a közbiztonság érdekében. Megemlítette, hogy nemrégiben létre jött az OPSZ Határvédelmi tagozata, melynek elnökhelyettese lett Pőcze Levente is. Megköszönte a polgárőrök 2016. évben végzett munkáját, sok sikert kívánt a 2017. évi feladatok megoldásához.
Ezután Toroczkai László polgármester és Pőcze Levente elnök elismeréseket adtak át a kiemelkedő munkát végzett polgárőröknek.