Mórahalmon ünnepelte jubileumi előadását a Déryné Társulat
Tóth Ede A falu rossza című népszínművének 50. előadását hozta el a Déryné Program társulata a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényházba. A „Színház mindenkinek!” mottójú kulturális misszió széles körben szólítja meg a magyar színházi élet résztvevőit, és teszi elérhetővé a minőségi kultúrát a kistelepüléseken. A péntek...
Máris teltházas a Mórahalmi Fúvószenekar vajdasági koncertje
Szombaton ad újévi koncertet az együttes a palicsi Magyar Művelődési Központban az Egy-Másért Ifjúsági és Közösségfejlesztő Egyesület és a Palicsi Magyar Művelődési Egyesület szervezésében. Nem először jár a zenekar a vajdasági településen, ahol már korábban is nagy sikerrel játszottak. Úgy tűnik, népszerűségük töretlen, még...
Január 10-én indul a „fenyőfajárat” Mórahalmon!
A 2024-es évi szállítási rend szerint január 10-én, szerdán indítják el ezt a lakosság számára elérhető szolgáltatást. Fontos, hogy kihelyezés előtt megszabadítsuk a fákat az összes dekorációtól. A gyűjtés január 10-én és 17-én történik.
„Mindig olyan ambíciót fogalmazunk meg, amely az előző időszak eredményeire támaszkodva újabb léptékváltást jelenthet Mórahalom történetében.” – Nógrádi Zoltán évértékelője
Évértékelőt tartott és beszélt a város 2024-es terveiről Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere.
A város szerves fejlődési pályát igyekszik befutni, ebben pedig nagyon fontos településfejlesztési alapelv, hogy mindig priorizálunk egy-egy időszakot. Azért, hogy koncentráltan tudjunk olyan akciókat indítani, amely fenntartható és egyben gyökeres változást hoz az...
Már több, mint 7000-en élnek Mórahalmon!
Nógrádi Zoltán polgármester elmondta, 2023-ban a város lakossága átlépte a 7000-es lélekszámot. A jelentős népességgyarapodás mellett Mórahalom továbbra is fejlődő pályán van, hiszen az ipari park teljesítménye kiemelkedőnek számít a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara mérései alapján.
Helytörténeti sorozat indul Mórahalom közösségi felületein
Hogy miért Mórahalom városa az egyik legszebb hely hazánkban?
"Mórahalom csodái" címmel induló posztsorozatunkban megmutatjuk azokat a varázslatos részleteket, amelyekért szeretünk itt élni, vagy érdemes visszatérni városunkba, ahogy teszi ezt oly sok vendégünk. Láthatják majd az új harangjátékot, az útszéli kereszteket, a tanyasi iskolát, vagy...
Kispályás futballmeccsek Mórahalmon
Egy igazán izgalmas sporteseményre hívjuk fel a figyelmet: másfél millió forint összdíjazású kispályás labdarúgótornát rendeznek a hétvégén a Móradombi Sportcsarnokban. A Clean Star Complex Kft. Pro Liga csoportmérkőzéseit szombaton rendezik, míg a vasárnapi döntőt 18 órától tartják. Előtte pedig a Szeged Öregfiúk csapata az...
Zenével és díjátadóval köszöntötte az új évet Mórahalom közössége
A Mórahalmi Fúvószenekar csodás muzsikájával, együttléttel, jó kedvvel és a város kitüntetett polgárainak köszöntésével ünnepelte az új esztendő eljövetelét Mórahalom közössége kedden este. A zenekar bevezető játéka után Nógrádi Zoltán polgármester szólt a vendégekhez. Arról beszélt, hogy bár 2023-tól kicsit többet vártunk, sok-sok küzdelem...
Hamarosan elkészül az ünnepi délután színtere Mórahalmon
Körbenéztünk kicsit, hogy áll a ma délutáni Városkarácsony helyszíne. Az Aranyszöm aulája már felkészülve várja, hogy 5 órától érkezzenek a családok a gyermekfoglalkozásokra, koncertre. Az udvar is alakul, az adventi koszorú és a Betlehem már megérkezett, ahogy az asztalok egy része is. Már csak...
Sok finomsággal készülnek a szervezők a mórahalmi Városkarácsonyra
Nagy a sürgés-forgás a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényházban, a munkatársak már javában készülnek a holnapi Városkarácsonyra. Lesz forralt bor és meleg tea, a Gondozási Központ jóvoltából isteni finom darálós keksz, a Mórahalmi Gazdakör pedig a már megszokott szeretetvendégséggel készül, disznótorossal várják a város közösségét.

















