20.1 C
Mórahalom
2025.09.10.
NMHH Tamogato LOGO

A Mórahalmi Nyár élményeire Szerbiából is várják a látogatókat

0
Az Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron mutatkozott be Mórahalom május 17-19-ig. A város fontos látogatóbázisa Szerbiából érkezik, ezért elengedhetetlen az ottani célközönség folyamatos elérése. A standon a fürdő szolgáltatásai mellett bemutatkozott a Mórahalmi Nyár programsorozata is, valamint a Homokhátság gasztronómiai különlegességei. A legnagyobb sajtóérdeklődésre számot...

Babazászló üdvözli a mórahalmi újszülötteket

0
A Családok nemzetközi napján, május 15-én adták át Mórahalmon azt a babazászlót, ami ezután valamennyi itt született gyermek érkezését hírül adja. A helyi egészségház bejárata előtt kitűzött lobogót a „Jövőnk a Család” Nagycsaládosok Mórahalmi Egyesülete adományozta a városnak. A rendezvényen elmondott köszöntőjében Nógrádi Zoltán, Mórahalom ...

25 éves a Mórahalmi Gazdakör

0
25 éve szerveződött újjá a már az 1800-as évek végén is működő mórahalmi gazdakör. A gazdakör önkéntesei évről évre segítik egymást és a város rendezvényeit is támogatják. A jubileumot méltóképpen szentmisével és köszönetnyilvánításokkal ünnepelték meg május 13-án.

A közösségteremtést szolgálja a KAPOCS Népfőiskola Mórahalmon

0
Nemcsak az ismeretátadást, hanem az értékközvetítést is szolgálja a mórahalmi KAPOCS Népfőiskola, amelynek alapító ünnepségén Lezsák Sándor azt hangsúlyozta, hogy meg kell szerveznünk önmagunkat, és keresztény nemzetünknek minden forrását mozgósítani kell annak érdekében, hogy helyt tudjunk állni ebben a világban. Forrás: szegedma.hu „Mórahalom önkormányzata...

3,3 milliárd forint uniós támogatás jut a Mórahalmi járás fejlesztéseire

0
A terület- és Településfejlesztési Operatív Program, vagy ahogyan a legtöbbet emlegetik a térség polgármesterei, a TOP-os pályázatok keretében 140 Csongrád megyei projektről született támogatói döntés az elmúlt héten. Ennek köszönhetően 14,7 milliárd forint összegű fejlesztési forrás érkezik a megye 58 településére. A homokhátiak számára...

Norvég mintára fejlesztik az idősellátást Mórahalmon

0
A helyi időskori ellátást segíti az a norvég finanszírozású egy éves program, melynek keretében a mórahalmi önkormányzat norvég szakértőktől szerzett értékes tapasztalatokat a szociális szférát érintően. A pályázatból egy új közösségi központ jött létre a Szentjános térségben. A több mint 1,2 millió euróból megvalósult...

Kiemelkedő mórahalmi siker a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyen

0
2017. április 22-én Szolnokon a Pallasz Athéné Egyetem Gazdálkodási Kara adott otthont a Curie Alapítvány által szervezett Környezetvédelmi Emlékverseny országos döntőjének. Az alapítvány immár 21 éve dolgozik azon, hogy a környezetvédelem alapelveit, eszményét minél több diákkal ismertesse meg. A 9-18 éves korosztály képviselői – idén...

A Tükörkép szerkesztősége mórahalmi babafotókat vár!

0
Várjuk a babafotókat! A mórahalmi Tükörkép szerkesztősége szeretné rendszeresen köszönteni a város újszülött lakosait. Ehhez kérik a szülőket, hogy küldjenek fényképet gyermekeikről a media@morahalom.hu címre. A fotók díjmentes megjelentetése szép emlék és büszkeség lehet az egész családnak. Érdeklődni a védőnőknél is lehet.

B. Nagy László: Fontosabb a nemzeti érdek, mint az EU irányelvei!

0
A szegedi fideszes országgyűlési képviselő javaslatára vonták vissza az alföldiek számára nagy nehézséget okozó, akár több százezer forintba is kerülő kútengedélyeztetési eljárást. Az eddig befizetett pénzösszegek visszajárnak. Forrás: szegedma.hu Nem kell engedély a háztartási kutakra – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a heti...

Bivalyos Majális és Piknik Nagyszéksóson – VIDEO

0
Jön a Bivalyos Majális és Piknik! Ha május elseje, akkor irány a mórahalmi Nagyszéksós-tó és a Bivalyrezervátum. A helyi turisztikai iroda szervezésében várják a baráti társaságokat, családokat a természet közelségében. Az esemény kötetlen, bárkit szívesen látnak egy jó bográcsozásra vagy csónakázásra, de lehet majd...

Közösségi oldalaink

4,084RajongókTetszik
1,160FeliratkozóFeliratkozás