19.1 C
Mórahalom
2025.09.08.
NMHH Tamogato LOGO

A Móra-Input Kft. a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényházban tartotta idei első szakmai programját

0
Az elsősorban kertészeti növénytermesztőkre specializálódott cég káposztaorientált napján újdonságokról, termelői tapasztalatokról és a termesztéstechnológia várható trendjeiről is szó esett. (fotók: Toroczkai Mihaela)

Évente közel 100 ezer kedvezményes fürdőbelépőt ajánl fel véradók számára a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

0
A 60 éves egészségturisztikai létesítmény már 2006 óta támogatja a vérellátó szolgálatokat és a véradók körét. Berta Zsolt, a fürdő marketingigazgatója elmondta, Magyarországon a mórahalmi fürdő volt az első, aki ezt a felajánlást megtette. -Azóta nagyon sok véradónak tudtunk pihenési, regenerálódási, kikapcsolódási lehetőséget biztosítani a fürdő...

Újévi hangversennyel köszöntötték 2025-öt Mórahalmon

0
Az Aranyszöm Rendezvényház színházterme adott otthont az immár hagyománnyá vált koncertnek, ahol telt ház várta a fellépő Mórahalmi Fúvószenekart és a MAMI néptáncosait. A péntek esti ünnepi rendezvényt Nógrádi Zoltán polgármester nyitotta meg, majd a város új díszpolgárát, Murányi Gabriellát szólította színpadra és a...

Karácsonyi csomaggal kedveskedik az időseknek Mórahalom önkormányzata

0
Ahogy minden évben, úgy idén is ajándékcsomaggal köszönti a 70 éven felüli mórahalmiakat az önkormányzat. A karácsonyhoz közeledve 843 nyugdíjas veheti át a tartós élelmiszerekből és édességekből álló csomagot.

Bajba jutott görög fiataloknak nyújtott menedéket a mórahalmi önkormányzat

0
Vasárnap kora este hidegben és sötétben, a város határában romlott el a görög középiskolásokat szállító turistabusz. A több mint 60 kiránduló fiatalt és kísérőiket Mórahalom polgárőrei juttatták el a városházára. Meleg teával, kaláccsal kínálták őket, és amíg a segítségre vártak, részt vettek az adventi...

Fellobbant az öröm lángja Mórahalmon

0
Az adventi koszorú harmadik gyertyája Szűz Máriát jelképezi, aki fiút szült az emberiség örömére. Az öröm lángja vasárnap este lobban fel a város koszorúján, a harmadik gyertyát Szabó Marianna, a Mórahalmi Lurkó Világ Óvoda igazgatója, Szabóné Z. Nagy Diána néptáncpedagógus és Mócsán Mária Zita, a...

Úszóversenyen csaptak össze Móradomb büszkeségei

0
Újabb hatalmas lépést tett a Mórahalmi Vízisport Klub, ugyanis sikeres vízilabdacsapatuk mellett 2024. nyarán létrejött az úszó szakosztályuk. A közelmúltban megrendezett első Móradombi úszóversenyt követően számos pozitív visszajelzés érkezett hozzájuk. A gyermekek kitartó edzéseinek megkoronázása volt ez az alkalom, az ilyen mérföldkövek pedig igazi...

A remény lángja is fellobbant Mórahalmon

0
 Az adventi koszorú második gyertyájának jelentése a remény. A zsidó népet jelképezi, akiknek Isten kijelentette, hogy közülük származik a Messiás. Vasárnap este a városban koncertező Balázs Pali, Kazi Mária, a Móra Ferenc általános iskola és Martyinné Pálföldi Anett, a Szent László katolikus általános iskola igazgatója,...

Partnerség a rugalmasság érdekében: Innovatív geotermia Mórahalmon

0
Mórahalom kisvárosi geotermikus minta fűtési rendszere újabb fejlesztést tud megvalósítani a Svájci alapnak köszönhetően. Mórahalom Városi Önkormányzat a Magyar Vállalkozás Fejlesztési Alapítvánnyal és a Magyar Akkumulátor Szövetséggel partnerségben a rendszer rugalmasságát, hatékonyságát kívánja továbbfejleszteni és cél az is, hogy minél takarékosabban tudjunk bánni a...

Mórahalmon is fellobbant a hit lángja

0
A város óvodásai adtak műsort vasárnap este az adventi koszorú első gyertyájának fellobbanása előtt. A meggyújtott gyertya fénye a növekvő világosságot és Jézus eljövetelét jelenti a keresztények számára. A hit jelképe Ádámot és Évát szimbolizálja, akiknek elsőként ígért Isten megváltást. A város adventi koszorújának első...

Közösségi oldalaink

4,084RajongókTetszik
1,160FeliratkozóFeliratkozás