Főzőversenyt rendeznek a hétvégén Sándorfalván
Sándorfalván a „Kátai János Íz-Öröksége” címet viseli az a főzőverseny, amelyet július 16-án a Nádastó Szabadidőparkban rendeznek meg.
Kátai János sándorfalvi lakos 2020-ban hunyt el. Élete során a közösségi élet aktív tagja volt, szerette és ápolta a hagyományokat, főszervezője volt a városnapi és böllérnapi gasztronómiai...
Több megyei település is részesül a 630 milliós fejlesztési pénzből – Közöttük Ruzsa, Üllés, Zákányszék és Zsombó is
Utakat, temetőket, egyházi közösségi tereket, óvodaudvarokat és játszótereket újíthat meg számos település megyénkben. Az 5 ezer lélekszám alatti községekbe összesen 638 millió 731 ezer forint érkezik a Magyar falu programban.
Hat területen kaptak támogatást a kistelepülésekről pályázó önkormányzatok és egyházközségek a héten a Magyar falu...
Nagybecskerek után Szabadka kapta meg a „Balkán Kulcsát” Mórahalomtól
Mórahalom városa amikor létrehozta a Kolo Szerb Kulturális Központot, egyúttal arról is döntött, hogy a határrégió gazdasági, kulturális és társadalmi kapcsolatainak általános erősítésén túl minden évben kiemelt figyelmet szán egy konkrét szerbiai településnek.
A "Balkán Kulcsa" egy olyan szimbolikus erejű cím, mely lehetőséget biztosít az...
Látványos szakaszba értek a templom felújításának munkálatai Pusztamérgesen (Galéria)
A pusztamérgesi templomot megépülése óta folyamatosan alakították. Az 1960-as években kapott padokat és 1990-es évek végén megmagasították a tornyát. Ez utóbbi nagyobb beruházás után 2020-ban sikerült a templomot egy teljes felújítás alá vetni, amelyről egy korábbi cikkünkben hírt is adtunk. A felújítási munkálatok jelenleg...
A röszkei paprikaüzemben jártak az álláskeresők
Álláskeresőknek szervezett csoportos látogatást a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Csongrád Megyei Kormányhivatal a röszkei PaprikaMolnár Kft. feldolgozóüzemébe. A több mint húsz álláskereső a munkaerőpiacon való elhelyezkedést támogató Csongrád Megyei Foglalkoztatási Paktumnak köszönhetően érkezett a céghez.
A megyei paktum célja, hogy minél kevesebb álláskereső legyen...
Sándorfalva születésnapját ünnepelték
Ünnepi képviselő-testületi ülést tartottak pénteken Sándorfalva alapításának 142. évfordulója alkalmából. A rendezvényen Sándorfalváért kitüntető címet vehetett át fotóriporter kollégánk, Török János.
Sándorfalva alapításának 142. évfordulóját ünnepelték pénteken. Ebből az alkalomból ünnepi képviselő-testületi ülést tartottak a Pallavicini Kastély udvarán, melyen részt vett a szomszédos kistelepülések polgármesterei...
Templomi díszkivilágítással és új kereszt állításával ünnepelték Öttömösön az egyházközség 85. évfordulóját (Galéria)
Öttömösön június 30-án ünnepi szentmisét tartottak a Kisboldogasszony templomban. Ezen a napon volt az egyházközség fennállásának 85. évfordulója. Ez alkalomból 16 órakor összegyűltek a hívek és a környező egyházközségek papjai, hogy együtt vegyenek részt az évfordulós szentmisén, ahol új keresztet és templomi díszkivilágítást is...
Enyhülnek az utazási korlátozások, jelentősen emelkedő forgalom jöhet a déli határon
Az utazási korlátozások enyhítésével a 2019-eshez hasonló forgalomra számítanak a Csongrád-Csanád megyei határátkelőhelyeken; Röszkén és Csanádpalotán július utolsó két és augusztus első két hetében alakulhatnak ki hosszú várakozások - közölte a megyei rendőr-főkapitányság határrendészeti szolgálatának vezetője kedden.
Terbe Roland a röszkei autópálya-határátkelőhelyen tartott sajtótájékoztatón elmondta,...
Önkéntesen hősök már 117 éve a Sándorfalvi tűzoltók
Sok gyerek álma, hogy felnőttként tűzoltó lesz, néhányan pedig valóban azokká is válnak. Sándorfalva Önkéntes Tűzoltó Egyesületének tagjai mind azért végzik a sokszor életveszélyes feladatokat, mert városuk csak így lehet igazán biztonságban.
Az 1904-ben alakult Sándorfalva Önkéntes Tűzoltó Egyesületet az önkormányzata mellett Szatymaz és az...
Szálláshellyé alakult nyárra a mórahalmi kollégium
Szálláshelyként használható a nyáron a SZCSZ Tóth János Szakképző Iskola és Garabonciás Kollégium egyik kollégiumi épülete.
– A Röszkei úti épületünk kiürült, nincsenek kollégisták, így a Móra-Tourist Nonprofit Kft. közreműködésével sikerült szálláshellyé előléptetni. Mivel sok követelménynek kell megfelelni, és mi ebben kezdők vagyunk, ezért velük...